Quantcast
Channel: Whalemények
Viewing all 261 articles
Browse latest View live

Rendezvény: Tavaszi MondoCon (2016)

$
0
0
Idén is lehetőséget kaptunk a MONDO-tól arra, hogy részt vehessünk a 2016. március 26-27. között megrendezésre kerülő tavaszi rendezvényükön, mely egy kicsit hamarabb volt, mint szokott és pont a Húsvét alatt, de ez sem tarthatta vissza a lelkes résztvevőket. Az idő kicsit szomorkás és csípős volt először, de szerencsére semmi sem korlátozhatta a szabadtéri szórakozást sem.
Ismét változatos kiállítók, standok vettek részt, így mindenki megtalálhatta magának kedvenc plüssét, tollát, könyvét. Mi is sikeresen boldog tulajdonosai lettünk - tanulmányainkat elősegítve - egy eredeti nyelvű Manhwa-nak ^^
Idén a D csarnok eszméletlen mennyiségű látnivalóval lett feltöltve, így csak rohanhattunk egyik helyről a másikra, feltérképezve vajon mire is üljünk be :)
Legelőször persze a Gyűrűk Ura Cosplay Klub-nál akadtunk meg, ahol is egy kedves ismerős, Samu állta utunkat egy varázslatos Pajkos Póni díszlet előtt. Mely a klub legújabb és méretét tekintve eddigi legnagyobb alkotása. Samu mellett találkozhattunk persze egy bátor Gondor-i harcossal, Lidérccel, szóval minden adva volt Tolkien világának maradéktalan megismerésére.
Szombaton egy vendég cosplayer előadását is megtekinthettük, melyben Nana Kuronoma vezette be a közönséget egy cosplayer világába. Részletesen megismerhettük a siker felé vezető útját, tanácsait, ezen hivatás esetleges buktatóit, így tényleg egy komplett képet kaphattak a leendő cosplayerek, hogy mire is számíthatnak, ha elindulnak ezen az úton. Nana az előadás után is készséggel váltott pár szót és fotózkodott bárkivel.
Számos workshop-on is kipróbálhatta magát az éppen arra járó, illetve a kitelepített gépeken profi számítógépes játékokat is meg lehetett ismerni. A Naruto konzoljáték igazán sikeres lett a résztvevők között, épp ahogy a Just Dance is. ;) Sajnáltuk, hogy most egy helyen volt csak lehetőség táncra perdülni.
Ismét képviseltette magát a rendezvényen az Amai Teaház - a tőlük megszokott hangulatos kis falucskájukkal - ahol megint csak érdekes programokat láthattunk. Az ügyességi játékokon felül be is lehetett öltözni, illetve finomságokat enni/inni vagy csak egyszerűen kicsit megpihenni.
Szombat este egy újabb sztár előadó koncertjén lehetett levezetni a nap fáradalmait, mivel Satsuki jött hozzánk sok-sok állomásos "Epocalipse Tour 2016" turnéja kapcsán. Az est egyik talán legnagyobb pillanata az Attack on Titan Guren No Yumija száma volt, melyet amint elkezdett, azonnal mindenki teli torokból énekelt. A hangosítás nem volt éppen a top-on, így sajnos az énekhang jó pár esetben teljesen el volt nyomva, de ez sem tudta kedvét szegni a lelkes nézőknek.

A koncert elején Satsuki külön kérése volt, hogy ne fotózzák és videózzák, így ennek eleget tettünk és tényleg csak pár ízelítő képet kattintottunk nektek. Hivatalos képeket láthattok a MONDO oldalán ITT, vagy pedig Case által a SoundofJapan oldalon (hamarosan)
Akik pedig nem tudtak maradni a koncerten, azok megnézhetik a teljes előadást >>ITT<<

Valamint már most bejelentésre került a Nyári MondoCon időpontja, mely immáron 2 napos lesz! :)
Szóval mindenki tervezze úgy a nyarát, hogy 2016. július 16-17-én ismét átveszik a cosplayerek és gamerek az uralmat a HungExpo felett :) 

További képeink megtekinthetőek a Facebook oldalunkon  >>ITT<<

Ismertető: Descendants of the Sun

$
0
0
Nem is fűznék túl hosszú kommentet az ismertető elejére:
Joong Ki visszatért és nem is akárhogy :)

Cím: Descendants of the Sun (태양의 후예)
Műfaj: romantikus, vígjáték, melodráma
Epizódok száma: 16
Év: 2016
Csatorna: KBS2

Szereplők:
Song Joong Ki - Yoo Shi Jin
Song Hye Kyo - Kang Mo Yeon
Jin Goo - Seo Dae Young
Kim Ji Won - Yoon Myeong Joo
Kim Min Suk - Kim Gi Bum
Onew - Lee Chi Hoon
Lee Seung Joon - Song Sang Hyun

Történet:
Yoo Shi Jin az Alfa Különleges osztag parancsnokaként teljesít szolgálatot, hazáját és annak polgárait védve a különböző életveszélyes küldetéseken.
Eltávján barátjával és beosztottjával Seo Dae Young-al tölti idejét, amikor barátja telefonját egy sérült tolvaj ellopja. Kisebb keresgélés után kiderítik a ramaty állapotban lévő srác melyik kórházban van, ahol az enyhén nőcsábász Shi Jin felfigyel a sürgősségi osztályon dolgozó (és éppen professzori címért küzdő) Kang Mo Yeon-ra. Mivel a nőnek sem közömbös Shi Jin, ezért elkezdenek találkozgatni, azonban csakhamar kettőjük közé áll Shi Jin életveszélyes és rapszodikus munkája, ezért rövid idő után elválnak útjaik.
A sors fintora, hogy végül Urukban (egy a sorozatbéli kitalált ország) újra találkoznak, és innentől Shi Jin minden megtesz, hogy meghódíthassa Mo Yeont.
Whalemény:
Az első pár rész után egy nagyon kicsit, de csalódtam. Másra számítottam. Végül a történet előre haladtával se azt kaptam, amit gondoltam. Azonban ez nem volt feltétlenül rossz. :D Volt itt D-day-szerű katasztrófa, Iris-szerű katonai akciók, School 2013-as bromance, vírusok(!) és egy végeláthatatlanul hosszúra húzott szerelmi huzavona.
Ezek közül sajnos, muszáj kiemelnem a szerelmi huzavonát, mert szerintem még nem drukkoltam sose azért egy sorozatban, hogy a főszereplők felejtsék el egymást egy életre... De ne szaladjunk előre. :D
Még erősen él bennem a tavalyi év, amikor mindenki izgatottan várta (mi is) Joong Ki katonaság utáni első sorozatát. Úgy tűnik, leszerelése után sem menekült a terepszíntől, mert legelső szerepében egy különleges osztag parancsnokát kellett eljátszania.
Olyan számokat produkált (vagy még jobbakat) a sorozat, mint Who You Came Froms The Stars két évvel ezelőtt. A titkot nagy valószínűséggel nem fogom tudni megfejteni, de ha tippelnem kéne az összetartás, hazafiasság, nemzettudat állhat a háttérben, bár önmagában a sorozat főbb rugója nem ez. Mégis minden környező ország már meg is vásárolta a sorozatot, sőt Thaiföld miniszterelnöke kijelentette mindenkinek érdemes belenéznie, mert szépen mutatja be a hazafiasságot. Ebben viszont van igazság és legalább nem egy újabb csak a "romantikamiattimádjamindenki" sorozat lett az év nagy durranása.
Tehát összességében óriási őrület lett úrrá Ázsiában, ami számomra részben indokolt, részben viszont nem. Önmagában ez a sorozat ugyanis nem egy mestermű, mégis ha a hazafiasság fennköltsége emelte piedesztálra, legyen, mert megérdemli.
Végiggondolva voltak azért bőven klisé hegyek és rossz megoldások. Az elején rögtön kettő is, amiken sírásig nevettünk: amikor Afganisztán fölött készültek kiugrani a nyitott csomagterű gépből Joong Ki-ék, de a repülőn a szél erőssége kisebb volt, mint egy első emeleti erkélyen. Vagy amikor a filmbéli kitalált Uruk országot és a katonai bázist mutatták be az első képsorokban egy kis romantikus zenével és bomba detektorozással.
Hozzáteszem hogy csak a sorozatban létező ország ötlet szép húzás volt. Ezzel rengeteg terhet levettek a készítők saját vállukról és megspórolták a rosszalló kommenteket, ha esetleg valami nem kultúra hű. Így úgy vegyítették az egyes országok nyelvi, építészeti és kulturális sajátosságait, ahogy kedvük és pénzük engedte. És ezzel kicsit valami újat (bár érdekeset) alkottak a maguk módján, ami nem feltétlen sikerült totál bénára.
És most jöjjön az elején emlegetett szerelmi huzavona, mert a sorozat egyik fő magját képezte ez a szál: Mo Yeon karaktere annyit gondolkodott a Shi Jin-nel lévő kapcsolat megkezdésén(!!!), mintha örök érvényű házasságra készült volna. Értem én, hogy az ember lánya azért ne tegye szét a lábát minden jöttmentnek, de amikor már nagyjából tizedjére taposott bele a férfi lelkivilágába (egy őszinte vallomás után) és Shi Jin még mindig a lány érzelmei miatt aggódott (és a nő mindig megvolt valamiért sértődve) kicsit sem tudtam elhinni Mo Yeonnak, hogy érez bármit a férfi iránt. Én úgy gondolom, ha érez bármit Shi Jin iránt (és elvileg érzett) akkor megpróbálja és meglátja hogy bírja-e a pici szíve az aggódást a pasi munkája miatt. A nő konkrétan előre parázott azon, hogy jaj mi lesz majd vele (nem a pasival), mert veszélyes a kiszemelt munkája. Igazi mély érzelmekről tanúskodik ez, hiába na. Ne merje nekem bárki bemesélni, hogy másról volt itt szó, mert ha igen akkor nagyon rosszul tálalták a készítők. De nyilván utólag sok mindent be lehet magyarázni mindenbe.
Nem igazán zavart volna, ha nem lett volna semmilyen szintű romantika a főhősök között, a mellékszálban Seo Dae Young és Yoon Myeong Joo kapcsolata bőven elég se veled se nélküled cuki párosítás volt ahhoz hogy kibírjuk. :D Én inkább miattuk tudtam igazán izgulni és egészen a végéig drukkolni tudtam nekik. Emellett Shi Jin karaktere és Seo Dae Young-gal kötött barátsága és bajtársiassága volt számomra a főbb húzó vonal az egész sorozatban.
Akiket még itt megemlítenék külön az Daniel Spencer, aki mindent megszerel és mindenkit meggyógyít és nap 24-ben olyan mintha két tablettányi Xanax-ot vett volna be. Róla csak ez a pár sor jut eszembe, amit egy netes mémen láttam: "Fogalmam sincs mit szerel, de nálunk is elromlott"
A másik pedig a rezidens orvost játszó Onew. Én őt a Shinee együttesből ismertem és sosem kedveltem. Igazán itt se lopta magát a szívembe, (főleg a sok sírás miatt) de a kezdő orvosok nagy kálváriáit és kezdeti szívfájdalmait bemutatván hozott egy kis plusz szálat a sztoriba, Ha Ja Ae nővér és Sang Hyun doki vicces párosa mellett. Onew azért azt kell mondanom szépen megvillantotta eddig jól eltitkolt színészi tehetségét. Erős WOW érzésem támadt bennem vele kapcsolatban, hiszem első nagyobb szerepe volt és mégis pazarul teljesített.
Sajnos a sorozat vége közel sem úgy alakult, mint ahogy reméltem. Már a közepe táján érezni lehetett hogy nem lesz szép élmény a lezárás. Hisz már az összes nagy katasztrófát bevetették az izgalmak érdekében és a sorozatot mozgató nagyobb probléma korai megoldása miatt az utolsó négy részen csak pislogni tudtam. A tudat, hogy készül még három résznyi különkiadás még több aggodalomra ad okot, bár azok elméletileg a forgatásról és háttérdolgokról fognak szólni. A sorozat egészét nézve majdnem teljes lezárást kapott az egész a 12. részben és majdnem csak időhúzás volt az utolsó négy rész. Olvasván a híreket kiderült teljesen más véget szánt az író Myeong Joo karakterének, de nem merte bevállalni, hogy a nézőkkel szembe menjen, így annyit ígért mindenki megelégedésére fog szolgálni az utolsó rész. Most fel is rakom a képzeletbeli legrosszabb dorama befejezések listámra ezt a sorozatot is, mert régen láttam ennyire klisés és reklámmal telepumpolt utolsó epizódot.

Lee Shi Jin
Shi Jin kiváló katona, higgadtságával és tudásával remekül irányítja aprócska különleges osztagát. Emellett igazi nőcsábász, aki nem veti meg a gyengébbik nem társaságát sem. Shi Jin egy tipikus magabiztos és tehetséges katona, (amit tud is magáról) nem kevés hősszerelmes vonással a szeretett nő felé.
Joong Ki-t a magyar közönségnek nem szükséges bemutatnom. Kicsit pasisabb oldalát hozta ebben a sorozatban és minden előzetes ellenérzésem ellenére nem mutatott röhejesen, és jól állt neki, bár testalkata és kölyökfiúcska arca miatt néha kilógott a nagy darab katonatársaitól.

Kang Mo Yeon
Atyaég, nagyon gonosz vagyok, de a kedvenc jelenetem az volt, amikor az egyik részben lekevertek neki egyet. Igaz, akkor már nem húzta mindenre a száját és elviselhetőbb lett a karaktere, de nem felejtem el neki az előzményeket. Hosszú sorokat tudnék írni magáról a karakterről és arról hogy sokszor mennyire ellentmondásos tudott lenni. Az elején elítélte Shi Jin-t, mert ő katonaként sokszor más élete árán ment meg másokat és ez neki nem fér bele orvosként, amikor neki minden élet szent (és emiatt szakít a csávóval) Majd gyarló emberként Mo Yeon is meginog, amikor a fő gonoszt kéne ellátnia és Shi Jin parancsol rá, hogy tegye meg, nehogy megbánja utólag.
Mo Yeon sokszor mondott nagyokat, és sokszor pontosan nem eszerint cselekedett, ezért nekem nem csak a részéről teljesen érzelemmentesnek tűnő "cicázása" miatt nem szerettem (bár ez a leghúzóbb indok) hanem mert a fentiek miatt hiteltelen lett.

Seo Dae Young és Yoon Myeong Joo
Valami eszméletlen aranyos volt Myung Joon-nal a párosuk. Így nem is szedném őket szét. Myung Joon a parancsnok lánya és nem akarja, hogy egy alacsonyabb rangú katonához kösse bármi a lányát, ezért rangját nem túl feltűnően felhasználja annak érdekében, hogy ne legyenek egymás közelében. Dae Young a maga módján mindent megtesz azért hogy Myeong Joo-al együtt lehessen, de a lány türelmetlen és apját az összes lehetséges módon próbálja meggyőzni.
Öröm volt nézni, ahogy Dae Young merev katonai stílusa mellett előbukkan néha a mosolygós kölyök is Myeong Joo mellett.
A Myeong Joo-t alakító színésznővel korábban a Heirs-ben találkoztam és ott karaktere miatt erősen megmaradt az emlékeimben, viszont a Dae Young-t alakító színésszel még nem volt szerencsém összefutni és sajnálatos módon erősen a női szívem közepébe találtak karakterével. :D

Sora igaz feladta, azon a ponton, amikor távcsöves puskával leste Shi Jin szívszerelme lavórból történő mosakodását és közben a távcsőn lévő lézerrel rajzolt szíveket a mit sem sejtő nő arcára. De egy jól összerakott, izgalmas sorozatot kapunk, ami kicsit fel lett fújva a hazafiasság miatt. Épp ezért számítson rá mindenki, hogy a népszerűsége ellenére találni benne hibát.
Az idei évben nagyon nagy vetélytársára nem számítok, igencsak meglepődnék, ha ugyanekkora sikert érne el még idén egy másik dél-koreai sorozat. DE ez nem azt jelenti, hogy minőségben nem kaphatunk jobbat ugyebár. :D
Összességében AJÁNLOM mindenképp megnézésre, annak ellenére, hogy én ugyan sokat bosszankodtam rajta, de nagyon megszerettem és végig "izgultam" ezt a sorozatot. (leszámítva az utolsó négy részt) Biztos beszippantott engem is a katonai lét és a hazafiasság szele. :D

Trailer

Magyar Felirat

Pontozás:
Cselekmény: 7/10
Színészek: 8/10
Zene: 9/10

Mivel olyan óriási hisztéria alakult ki a sorozat körül, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, így ennek örömére készülök egy gyűjtéssel a tekintetben, hogy mire is képesek az ázsiai nézők, ha valamiért nagyon rajonganak. :)

És íme egy kisebb válogatás egy-két kedvenc képpel a sorozatból:



 

Ismertető: Madame Antoine

$
0
0
Cím: Madame Antoine (마담 앙트완)
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 16
Év: 2016
Csatorna: JTBC

Szereplők:
Han Ye-Seul - Ko Hye-Rim
Sung Joon - Choi Soo-Hyun
Jinwoon - Choi Seung-Chan
Lee Joo-Hyung - Won Ji-Ho

Történet:
Madam Antoine nevű kávézót vezeti Ko Hye Rim. Egyedül nevelt lánya külföldi tanulmányit az eladott kávékból nem tudja finanszírozni, így színészi és jó megfigyelő képességeit felhasználva jósol a betéved kávéra vágyó vendégeinek. Egészen jól megy a hazugságóceánra felépített biznisz, míg a szerelem nem létezését kutató pszichológus Choi Soo Hyun magánrendelést nem nyit a kávézó felett és be nem válogatja Hye Rim-et kutatása fő alanyának.

Whalemény:
Ahogy a rajongóktól elvárható egy-egy kedvenc új sorozatát és filmjét epedve várják. Vagy ha nem is epedve, de érdeklődve szemlélik egyik kedvence újabb alkotását. Így Sung Joon miatt epedve nem, de érdeklődéssel kezdtem el a sorozatot. Pszichológia és jóslás szembeállítása hozzám passzoló alapnak tűnt. Sok pofont nem kaptam, így végiggondolva.
Egészen jól indítanak a sorozattal, mert bennem megvolt a kíváncsiság, hogy mi is lesz a kutatással, kiről mi derülhet ki a későbbiekben, bár az azonnal lezuhan, hogy a két főszereplő valahogy egymásra talál majd egyszer, hisz nem lenne igazából tartalom, ha ez nem történne meg belátható időn belül.
Zseniális a kezdeti párhuzam a pszichológia és jóslás között, azonban (nyilván nem elfogultság nélkül) kicsit azért nehezményeztem egyes esetekben, hogy a saját megfigyelési képességeire és élettapasztalatára támaszkodó Hye Rim "nyünyükéző" (bocsánat nincs jobb szavam a babusgatás árnyalására) magatartása a jó munkát végző Soo Hyunt egy érzéketlenebb embernek állítja be indirekt módon, amin old Soo Hyun személyének megismerése. Valljuk be magunknak, nem egy új haverhoz megyünk, hanem egy támogató, megértő helyre. Erősen próbálkoztak egy egyensúlyt kialakítani a két szerepkör között, amivel megtudtam barátkozni, mert szükség van mindig egy külső támogató erőre, aki egyéb eszközeivel megtámogatja az eddig elérteket és megmozdít bizonyos dolgokat. Azonban Soo Hyun varázslatos terápiái is furcsák voltak, kiderül mi a probléma és hopp megoldódott. Hiányoltam a visszautalásokat, hogy szépen halad vagy esetleg összefut egyik esetével a boltban, hogy jövőhéten találkoznak az ülésen, ami persze nem mutatnak meg. Lehet nekem voltak nagy elvárásaim. Összességében végül jól oldották meg a kettősséget.
Érdemes megemlíteni a mellékszereplőket, mert voltak egypáran, azonban hiába voltak megnyerő karakterek mind egy bizonyos téma körül forogtak a kis életükben. Például Bae Mira professzor és Seung Chan kapcsolata számomra erőltetettre sikerült. Igen, lehet idősen szerelmesnek lenni, de konkrétan odasüllyedt a dolog, hogy szerencsétlen srác csak neki ugrált, mert csak mert.


Ko Hye-Rim
Harmincas éveiben járó egyedülálló anyuka, aki (nem tudjuk milyen megfontolásból) külföldön taníttatja középiskolás lányát, aki a sorozat egész ideje alatt ott is marad és képeken meg sms-ben emlékezünk róla, hogy van. Végzettségét nem ismerjük meg, de nincs túliskolázva. Az biztos, hogy zseniálisan tud franciául beszélni, úgy hogy ő sem érti mit mond, illetve színészi tanulmányai miatt bármit eljátszik, akár azt is hogy Madam Antoinette szellemével beszélget az élet nagy dolgairól. Férjével történő borzalmas válás miatt nem bízik a szerelemben. Így amikor elkezd vonzódni Soo Hyunhoz kicsit bizonytalan, azonban helyén van az esze. A legnagyobb lelki válságában is képes tartani magát szerepéhez és valahogy megtudja az igazságot vagy annak egy részét.
Egészen jó választásnak bizonyult a színésznő a szerepre. Kellően volt madamos, felnőttanyukás, komoly nő, ugyanakkor hisztis csitri és komoly jósnő. Kész komédia volt a karaktere, szóval én nagyon bírtam.

Choi Soo-Hyun
Stanford egyetem híres klinikai pszichológus professzora, aki tévéműsorokban és puccos folyóiratokban értekezik a szerelem nem létéről. Egész karrierjét a szerelem nem létezésének bizonyításán dolgozik, mert szerinte csak a testben kimutatható hormonok változásai miatt gondoljuk, hogy szerelmesek vagyunk, holott ez pusztán egy fiziológiás reakció, semmi több. Természetesen roppantul bosszantja újonnan nyíló tanácsadó irodája alatti kávézóban tevékenykedő sarlatán, így bosszúja beteljesülése érdekében ő is beszáll (nem túl kutatói magatartáshoz illően) a kísérletbe. Természetesen, mint ahogy megszoktuk gyermekkori traumái miatt alakult ki ez az elszántság a szerelem kutatására.
Sung Joon zseniális volt a szerepre. Kellően bogyó tudott lenni, ugyanakkor zseniálisan kis görcs volt, amikor stressz érte vagy bosszút akart állni. Továbbá nagyon tetszett, hogy ilyen pörgős stílusban beszélt.

Összességében ajánlom mindenkinek a sorozatot. Nem egy hatalmas klasszis, amiről ódákat lehet zengeni, a humor sem egy sírva röhögős kategória, de mindettől függetlenül szórakoztató. Sung Joon egy árnyaltabb oldalát mutatja be és természetesen tele van romantikával és izgalmas esetekkel a pszichológiai kutatáson kívül.

Trailer
Magyar Felirat
Köszönjük szépen Holdfény Pavilon!

Pontozás:
Cselekmény: 7/10
Színészek: 7/10
Zene: 8/10

A rajongásnak nincs határa: Descendants of the Sun

$
0
0
Új rovatként talán túlzás lenne emlegetni, de egy kis kitekintésként összeszedtem pár külföldi oldalon lelhető hírből mik történnek Ázsiában, ha egy sorozat nagyon felkapott lesz. Korábban a You Who Came From The Stars kapcsán ezt elmulasztottam, pedig az is megért volna egy misét. :D

Nagyon ritka, hogy egy sorozat 10% feletti folyamatos nézettséget érjen el, nos a Descendants of the Sun ennek tripláját produkálta, ezzel belépve azon sorozatnevek közé, (Winter Sonata, Jewel in the palace, You Who Came From The Stars) amik Dél-Korea eddigi dorama történelme során kiakasztották a nézettségszámlálót.

Íme a rövid, de annál izgalmasabb lista:

A főhőst ábrázoló bankjegy készült Kínában:

Vagy a Szöulban kiállított karton figura, ami a sorozat egyik jelenetét hivatott ábrázolni, és bárki ember lánya (vagy fia) oda ülhet, hogy Joong Ki bekösse az ő cipőfűzőjét is. Sajnálatosan a kartont egy idő után ellopták.

Olyan is történt, hogy egy kínai rajongó házassági anyakönyvi kivonatot hamisított (elméletileg viccből, mert azt gondolta sokan ismerik a színészt) és egybe kelt Joong Ki-val. Édesapja nem ismervén a sztárt el is hitte hogy lánya sebtében megházasodott....

A rajongók turisztikai látványosságként kezelik Joong Ki szüleinek a házát, ami előtt előszeretettel lőnek szelfiket is.

És ha már a turisztikai látványosságokról beszélünk. A sorozat fő színtere egy kitalált országban (Uruk) lévő katonai bázis volt, ehhez a sorozat elején egy hatalmas díszlet épült. A népszerűsége miatt sokan kilátogattak a helyszínre, de azt sajnos a jelenetek befejeztével lebontották, így csak a homokot tudták megnézni a kíváncsi tekintetek. A készítők emiatt a díszlet újraépítését tervezi.

Illetve a görögországi Zakynthos-on is forgattak pár jelenetet, ami miatt a sorozatban szereplő hajóroncsot és szigetet egyre többen szeretnék megnézni élőben is.

Joong Ki pedig már a koreai miniszterelnökkel nyit tradicionális koreai ételek tematika köré épült központokat.

Élménybeszámoló: Kunyhótól a Palotáig (Mugunghwa előadás)

$
0
0

2016. május 22-én a budai Hagyományok Házában került megrendezésre az első egész "estés" előadásuk a hazai tagokból álló, koreai tradicionális tánccsoportnak, a Mugunghwa-nak. Nevüket Korea nemzeti virágáról, a mályvavirágról kapták, ezzel is reprezentálva ezen kultúra iránti tiszteletüket és elszántságukat. 2015 nyarán már Dél-Koreában is 2 héten át sorra nyűgözték le a koreai közönséget, így éppen ideje volt annak, hogy itthon is kaphassanak egy saját előadást.

Délután 17 órára írták ki a kezdést, előtte pedig saját készítésű kis emléktárgyak közül lehetett bogarászni igen szemre való ereklyéket (kitűző, toll), melynek ellenértéke adomány formájában került a csoporthoz.
forrás: https://www.instagram.com/mugunghwadance/
A nagy sürgés-forgás után az ajtók is kinyíltak, így mindenki a neki tetsző hely megtalálása után már csak tűkön ült a kissé hosszúra nyúlt várakozás alatt. 


Első produkcióként egy kardtáncot láthattunk, mely után egy kis szöveges felvezető következett a további számokhoz. [Itt nem tudunk továbbmenni anélkül, hogy kis személyes whaleményt ne fűzzünk a konferansziéhoz, miszerint is a végére már nagyon szurkoltunk, hogy szegény ne kapjon szívrohamot a lámpalázától.] Ezen felfokozott érzelmek után már full profizmussal kerültek szemünk elé a szebbnél-szebb táncok, melybe kis lélegzetvételre két helyen Pánti Anna operaénekesnő/költő előadása is helyet kapott, mely egy extra színt adott így az amúgy is felemelkedett hangulatnak.


Ezen előadás során debütált a Pororo tánccsoport is, mely lelkes gyerekekből állt, kiknek műsora azonnal mosolyt csalt mindenki arcára.


Az est folyamán a táncos produkciókon túl még egy dobbal bemutatott palotatáncot is láthattunk, melynél mind az öt táncos teljes összhangban ütötte az állványokra felakasztott dobokat, így mindenkit elbűvöltek.

Szintén meghívott vendégként debütáltak immáron fővárosi színpadon is a debreceni tánccsoport (Manwol Tánccsoport), így tényleg egy teljes képet kaphattunk a hazai koreai tradicionális tánc terjesztésének képviselőiről. Külön személyes kedvencünk lett a sámántánc, mely a színkavalkádok és csodás mozgás és zene kombinációja volt.


A majdnem 2 órás előadás után mindenki teljes elégedettséggel és büszkeséggel hagyta el a termet látva gyermekeit/barátait, így remélhetőleg most még nagyobb híre megy a csoportnak és hamarosan újabb fellépéshez lehet szerencsénk.


Hajrá Mugunghwa! Hajrá Lányok!

További képek a facebook oldalunk galériájában láthatóak >>ITT<<


21 nap Koreában - 9. rész~Baekje, Buyeo, Yesan~

$
0
0
2015. július 29. Szerda


Kicsit ködös reggelre ébredtünk. Talán nem fog esni, remélem XD
Nagyon kedves gesztus várt ránk a reggelinél. 
Szállásadónk direkt a mi kedvünkért a neten rákeresett, hogy mit is esznek a nyugatiak XD  Így került az asztalunkra tojás, eperlekvár, 
virsli, kalács, tej, kukoricapehely, ketchup, vaj és persze gyümölcs. Itt láttam először kávészirupot, ami folyékony édesítőszer kv-ba.  
Bőséges reggeli után elindultunk Gongjuba (공주)(Szöultól kb. 120 km), a régi Baekje fővárosába. Baekje korszakban  Gongju neve Woongjin (웅진) volt. (2004-ben be is jelentették, hogy új fővárosa lesz Koreának, Gongju.  A lépés célja, hogy Szöul túlzsúfoltságát csökkentsék. Ez még úgy tűnik, ma is várat magára XD) (2015. 07.04-én az UNESCO Világörökség listájára felkerültek az itteni emlékek). Hosszú út során jobbára párába bújt hegyeket láttunk. Az időjárás nem akart kedvezni, mindig rákezdett az eső. 



Végre megérkeztünk Gongjuba.   
(A város híres szülöttje Kim JaeJoong a  TVXQ, majd a JYJ énekese. Színészként is kipróbálta már magát pl. a Protect the Bossban, Triangle-ben,  Dr. Jin-ben)

Gongju népszerű látnivalói közé tartozik: Gabsa buddhista templom, Gyeryongsan (hegylánc) a Gongsanseong vár a hegyen, a Geumgang (folyó), a Geumhak Ökológiai Park, a Magoksa templom, Muryeong király sírja a Songsan-ri sírhalmoknál, a Seokjang Tájmúzeum, a Gongju Nemzeti Múzeum, Ungjin Baekje Történelmi Múzeum, Hanok falu, Park Dong-jin pansori múzeum és még sorolhatnám. (Közelebbről mi csak a sírokat és az Ungjin Baekje Történelmi Múzeumot látogattuk meg sajnos XD)
A völgyben, ahol a Gabsa buddhista templom(갑사)  áll, a fák akár 150 évesek is lehetnek. (kép a netről) 
A Gyeryongsan Nemzeti Park (계룡산국립공원) több várost is magába ölel, Gongjut, Daejont, Nonsant. Gyeryongsan tele van ritka állatokkal, növényekkel, gyönyörű vízesésekkel (Yongmun, az Eunseon, az Amyongchu és a Sutyongchu vízesés). Sűrű erdőkön, mély völgyeken keresztül lehet haladni nyáron a cseresznyefák, ősszel a juharfák adta színek között.  A gazdag történelem titokzatos legendáival és kulturális kincseivel, a különböző templomokkal vonzó hely a turisták számára. A völgyekben tavak sokasága húzódik meg. A hegylánc messziről állítólag, mint egy sárkány „taréjai”(kép a netről) 
Gongsanseongról (공산성) csodálatos kilátás nyílik a Geum folyóra és a városra is.  A folyó a Baekje időszak alatt már fontos tényező volt, mint közlekedési útvonal, hiszen Japán felé is ezen az útvonalon „közvetítették” a kínai kultúrát. (kép a netről) 
Magoksa templom (마곡사), amely Kim Gu, a koreai függetlenségi harcos rejtekhelyeként szolgált, aki a Koreai Köztársaság ideiglenes kormányának 6. elnöke volt. Maga a templom 640-ben épült és szerencsére a különböző háborúk alatt sem sérült meg (kép a netről). 
Geumgang folyó (금강), amelynek hossza 401 km, így ez a harmadik legnagyobb folyó. Azt mondják, azért kapta a nevét, mert olyan szép. mint egy selyem.  A képet látva tényleg nagyon gyönyörű alkonyatkor (kép a netről). 
A Geumhak Ökológiai Park, amely erdei ösvényeivel, vizes élőhelyeivel, változatos növényeivel remek tanulási hely a gyermekeknek is. (kép a netről) 
A Seokjang Tájmúzeumban a kőkorszakba tekinthetünk be (kép a netről). 
Egy kis kitekintés után térjünk vissza, oda, ahol mi is megfordultunk. 
Persze megint szemerkélt,  mire az Ungjin Baekje Történelmi Múzeumhoz (웅진백제역사박물관) értünk.
Épp csak egy kicsit, de örültünk, hogy a bejáratnál a már ismert ernyőre húzható tasakadagoló fogadott minket, így nem kell cipelni. (Végre tudok képet is mutatni róla.) 

A 2013-ban megnyílt múzeum rövid áttekintést ad Woongjin-i korszakról.




A múzeum tetején a félkör alakú kupola a Muryeong királyi sírt jelképezi. 
Mintegy 896 m²-en nézegethetjük, olvasgathatjuk a történelmet. A királyi hatalom megszilárdításáról, Japánnal való kultúra cseréről, Muryeong királyalatti életről. 




A Songsanri sírok (송산리고분군) közül Muryeong király sírja, egy kettős sír , amit egy véletlennek köszönhetően fedeztek fel 1971-ben. Ma már a Világörökség része.  A sír külsőleg - mint megannyi sír Koreában - egy földhalom.
Nagyságát tekintve kb. 20 m átmérőjű. Érdekessége, hogy egy vízelvezetőt tartalmaz.
A sír építésének alapja kínai, de már hordozza magában a koreai stílust. A fő kamrát fekete téglából építették főleg lótuszmotívumokkal dekorálva. Míg az északi és déli fala egyenes, addig a keleti és nyugati oldal görbülése boltíves tetőt alkot. A falon négy szimbólum - kék sárkány, fehér tigris, piros páva, fekete teknős.  

A sírban majdnem 3000 leletet találtak. Köztük az egyik legfontosabb talán a királyi korona. Találtak kardot, diadémot, ezüst karkötőt, arany fülbevalót. Az emlékek, a leletek az eredeti sírok másolatába, amelyet a látogatók kedvéért hoztak létre és a Gongju Nemzeti Múzeumban láthatóak, mivel az eredeti sírok nem látogathatóak. 





Az itt található leletek többsége a Nemzeti Kincsek Listáján is szerepel (Muyeong király arany koronadísze, a király és feleségének aranyfülbevalói, az arany hajdísze, feleségének ezüstkarkötője, tükrök). 
A múzeumban nem csak a leleteket nézhetjük meg, hanem a sírok elkészítésről is találhatunk modellezést.   

Kicsit fura volt, mert a koporsó másába bele lehetett feküdni.  
A terület ápolt, tiszta, nyugodt. A sírok belesimulnak a környezetbe.   
Ideális hely egy kis pihenésre. Magadba szívhatod a természet „csendjét”. Szemet gyönyörködtető látvány.  

Gongjuba érve érezni lehetett, hogy nem a nagy nyüzsgő Szöulban vagyunk. A város nyugodtabb, nem annyira pezsgő volt.  

Az utcák a szűkösség miatt így is zsúfoltnak hatnak .
Elhaladtunk a piac mellett, de most nem tértünk be.  
Ebédelni egy kis helyi kajáldába ültünk be, ahol is mandulevest (떡만두국) és rántott húst (돈까스) ettünk, amit worchester szósz alapú ketchupos mártással öntenek le. A mártást szó szerint a hús mártásának hívnak (돈까스소스 – "tonkkászü szószü").





   
Majd tovább indultunk Buyeo felé.   

Szerencsére az idő jóra fordult lassan, esőnek nyoma sem volt. Útközben megálltunk a Seodong Parknál, Gungnamjinál (부여궁남지), egy gyönyörű, óriási  mesterséges lótuszültetvénynél. A levelek, virágok nagyobbak voltak nálunk.  


A tavat gyönyörű virágok tömkelege veszi körbe. Sajnos a nagy fesztiválról lecsúsztunk, amit előttünk 1,5 héttel rendeztek meg. Viszont így nem volt tömegnyomor XD (2016-ban július 08-17-ig lesz itt Lótusz Fesztivál). A tó közepén a már jól ismert pihenőhely, amit egy fából épített hídon lehet megközelíteni.  



A parkhoz tartozik egy romantikus történet is, amely Seodong és Seonhwa hercegnő közötti szerelemről szól.


A történet röviden: A baekje-i időszakban egy nő a palotán kívül egy tó közelében élt. A tóban lakó sárkánytól gyermeke született – a régi hiedelmek szerint ez azt jelentette, hogy az apa király vagy trónörökös. A gyermeket Jangnak nevezték. Anyjával nagyon szegények voltak, yamgyökér eladásából éltek. Ezért kezdték Seodongnak hívni, azaz a gyermek, aki a gyökeret eladja. Egy napon a király kémeket akart küldeni Gyeongjuba, Jang vállalkozott is az útra, mint yamgyökér kereskedő szállította is az információkat. Ahogy szokott lenni, megismerkedett az ellenséggel, Seonhwa hercegnővel és persze egymásba szerettek. (Igen, az a Seonhwa, akinek a testvérei Deokman és Cheonmyeong.) Társadalmi rangjuk nagyon különbözött, esély sem volt a szerelem nyilvánosságra hozatalára. Ezért Seodong egy dalt kezdett el énekelni a gyökérárusítása közben. Miszerint Seonhwa hercegnő és Seodong titokban összeházasodott és minden este szerelmeskednek. A dal nagyon gyorsan elterjedt és Seonhwat száműzték a palotából. Seodonggal visszamentek Baekje-be Seorabeolból, ahol Seodong szorgalmának és eszének köszönhetően főparancsnok, majd Baekje 30. királya lesz Mu néven. (Az SBS 55 részes sorozatot is készített Seo Dong Yo (Ballad of Seo Dong) címmel.

Természetesen a szívecske boltív sem maradhat el, ami alatt a párok előszeretettel fotózkodnak XD )

Nagyon meleg volt, így az "iszunk egy jegeskávét?" kérdésre a válasz egyértelműen igen volt. Az óriási levelek mellett egy kis kávézó várt minket.
Már láttam is szemeim előtt a nagy pohár hűs, fagyis csodát, ahogy itthon megszoktuk. És itt ez a lényeg. Megkaptuk a 3 nagy poharat. Már az állaga is fura volt, híg. De ebben a párás melegben kit érdekel, ha hideg? Jó nagyot belehúztunk. Ééééés, felszaladt a szemünk. Az íze nagyon rossz volt. azon kívül, hogy keserű, de mintha gépi vizes kv-t ittam volna jéggel. Ííííííííí. Lehet bele vmilyen cukrot kérni? Legalább próbáljuk meg menteni, ami menthető. Ha létezik ezzel a vmivel kapcsolatban ilyesmi. Mint kiderült, hogy csak a "hozzánemértők" (tehát én biztos XD) nem látták, hogy a pult oldalára kirakták a különböző édesítőszereket. Szóval lehet „édesvizeskv”-t inni, aki szereti.
A park hatalmas volt, keresztbe-kasulva lehetett rajta sétálni,
gyönyörködni a hatalmas növényekben.
A fák és hatalmas levelek árnyékában a helyiek is leültek megpihenni.
Miután kigyönyörködtük magunkat, útnak indultunk Baekje Történelmi Múzeumhoz (백제역사문화관).  

A múzeum bemutatja a baekjei időszak a történelmét és a kultúráját. Az egyik legnagyobb témapark. Meg lehet csodálni a kor kifinomult építészetét, a Sabi királyi palota életét, Neungsa templomot, Gobungongwon sírtömböt. Megnézhetjük a változásokat a Hanseong, az Ungjin, a Sabi és a reneszánsz időszak alatt. Megjelenítik a látogató számára a virágzó buddhizmust és egyéb népi vallásokat. 
Sabi virágai című 15 perces kisfilmet is meg lehetett nézni : animáció a baekjei asszonyokról, akik az ellenség elől a vízbe ugrottak. Belőlük lettek virágszirmok, amelyek a szél segítségével megmentették a várost. (zsepit készítsetekXD ) http://tvpot.daum.net/v/D1W2nLRYTEw$<<< ezt itthon kerestem meg, mert sajnos mire odaértünk, kiderült, hogy a megbeszéltekhez képest kicsit időcsúszásban vagyunk, így csak az előkertben tudtunk néhány fotót csinálni. Nem tudom, hogy mi volt az oka, de nem sokan voltak. Nagyon csendes volt minden. Sajnálom, hogy hosszabb időt nem tudtunk itt tölteni.
Szerencsére a Neungsa Tempom tornya elég magas volt, hogy sikerüljön lefotózni. Az ötemeletes kőpagoda jól látszik, amint áthaladunk a Daetongmun kapun.    


Állítólag a Running Man (több éve futó sikeres varietésorozat hírességekkel) forgatási helyszíneként is használták.
Akkor irány Yesan. Az időjárás igen vicces kedvében volt, hol beborult, hol kiderült, de szerencsére eső már maximum csak csöpörgött. Útközben nem csak hegyeket, de sok-sok fóliasátrat is láttunk, amely alatt ginsenget termesztettek.

Szállásunkon csak lepakoltunk és már mentünk is vacsorázni. 
„Csak” egy laza galbitangot (갈비탕), azaz marhahúslevest és az én egyik kedvencemet tteokbokkit (떡볶이) ettünk, persze a különböző saláták a húshoz nem hiányozhattak XD  A hideg Pepsi pedig csak hab volt a tortán.   


A mai napunk is bővelkedett mindenfélében. Jól esik a hűvös szobában a pihenés. Igaz a légkondi inkább hasonlított vmi zárható tv-nek, de előbb-utóbb rájöttünk a „titkára”. 
Szobából a kilátás a szomszédos színes tetőkre 
-este
-és reggel



További képeket és videókat láthattok ezen a  >> Drive link <<-en :) (folyamatosan frissül majd, csak várjatok egy kicsit, hogy betöltődjenek a mappák)



Írta: ~msandingo~

Ismertető: Come Back Mister

$
0
0
Rain és Oh Yeon Seo (Shine or Go Crazy) főszereplésével debütált nem is olyan rég ez a sorozat. Lássuk Rain még mindig nagy vihart tud-e kavarni. :)

Cím: Come Back Mister (돌아와요 아저씨)
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 16 
Év: 2016
Csatorna: SBS
Szereplők:
Rain - Lee Hae Joon
Lee Min Jung - Shin Da Hye
Oh Yeon Seo - Han Hong Nan
Kim Su Ro - Han Gi Tak
Kim In Kwon - Kim Young Soo
Lee Ha Nui - Song Yi-Yeon


Történet:
Han Gi Tak és Kim Young Soo két középkorú és átlagos férfi, akik egészen a halálukig nem is ismerték egymást. A túlvilág kapujában, ahol eldöntetik életük során hogy a Mennybe vagy Pokolba kerüljenek-e. Végül úgy döntenek nem kívánnak még a Mennyországba menni és kérvényezik visszaútjuk a földre. Kapnak is erre 1-1 saját magukhoz képest teljesen más testet és 2 hónapot, hogy megoldják a földön maradt problémájukat. Három kitétellel. Nem Szabad felfedniük magukat, nem szabad más ember sorsába beleavatkozniuk (ez már önmagában ellentmondás, de ugorjuk) illetve bosszút sem állhatnak senkin.
Whalemény:
Első ránézésre azt gondoltam azért produkált, olyan szörnyű nézettségi mutatókat, mert a hatalmas nézettséget elérő Descendants of the Sun mellett fut. De rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Az első két rész számomra iszonyatosan lassan telt pedig nagyon sok ködös utalás volt benne.
Yi Yeon színésznő aki vissza akar térni a süllyesztőből (boldogan nevelve a fiát). Fiatal korukban akkori kedvese Gi Tak mentette meg két erőszakos alaktól, aminek köszönhetően Gi Tak börtönbe került és útjaik szétváltak. Yi Yeon színésznő lett, gyereket szült (egy seggfejnek) és a maga szerencsétlen, magatehetetlen és depresszív módján akar újra színésznőként tündökölni. Ebben segít a halálból visszatért Gi Tak, mert egyedül ezzel nem boldogulna a lassan mindenhonnan kitagadott néhai csillag.
Young Soo családja miatt tért vissza, akik élete haladt a rendes mederben a gyász mellett, azonban Young Soo visszatértével elindul a nagy nyomozás, hogy kiderüljön nem lett öngyilkos (csak tiszta munkamániából ment fel a 10. emeletre egy párkány szélére, hogy megigazítson egy plakátot... tök hihető indok de komolyan...) és nem fogadott el kenőpénzt egy cégtől sem.
A két történet egy pontos összefonódik, mert Yi Yeong cége és Young Soo volt munkahelye egy kézben összpontosul, így közös az ellenség.
A történet iszonyatosan lassan haladt, de tényleg... a két főszereplő páros közös jelenetei voltak az egyedüliek, amik feldobták az amúgy folyamatosan sírós és szenvedős epizódokat.
Maga a bonyodalom sem rejt nagy titkot és őszintén a végét egyértelműen borítékolni lehet az első 5 rész után épp ezért nem igen kötött le. Bár való igaz abból a szempontból pozitív volt a végkimenetel, hogy nem szokványos véget kaptunk.
Tetszettek benne az őrült megoldások, például a folyamatosan némán diót morzsolgató elnök és a telepatikus úton kommunikáló titkárnője, aki viszont elég érzelmesen közvetíti mindig az elnök szavait. Ők megérnek egy misét. :D
De ennyi, semmi több. Nyilván a sztori feldobása céljából újabb és újabb fordulatokat szerettek volna belerakni, épp ezért került bele pár szappanoperás titkos rokoni kapcsolat is. Sajnos, semmi olyan plusszal nem tudták feldobni, ami miatt rommá izgultam volna magam, az a szegény pár mókás jelenet pedig igen jól sikerült, de ha maga a forgatókönyv gáz nincs mit tenni, hiába a nagy neveket tartalmazó stáblista.

Lee Hae Joon alias Yooung Soo
Egy nagyon egyszerű és alázatos ember, aki ugyan imádja a családját, de elviszik a munka által okozott stressz és elvárás halomban. Ezáltal egyre kevesebb időt tölt családjával és egyre többet a kiszipojozó munkájával. Megromlik feleségével a viszonyuk és egy rossz döntés következtében lezuhan a munkahelyéül szolgáló pláza tetejéről. Családjához bűntudata viszi vissza, mert nem akar tőlük ilyen körülmények között elválni, és magára hagyni őket.
Rain hozta a vicces arcát ebben a szerepben és jó volt ilyennek látni, sajnáltam, hogy a körítés amit kapott nem volt elég jó, és a maga a szerep sem hogy elvigye a sorozatot a hátán. Nagyon jól hozta az eredeti színész (balra) egy-két reakcióját egyes dolgokra. Például a bárgyú vigyorgást. De nem ezt fogjuk emlegetni Rain legnagyobb alakításai között.

Han Gi Tak
Nem tudtam mit kezdeni a félig gengszter félig jófiú karakterrel. Olyan volt mintha ő nem is lenne rossz fiú csak oda sodorta az élet csúfsága, azonban minden bunyó a saját döntése volt és ő választotta ezt a megoldást. Első alkalommal nem volt olyan helyzetben, hogy döntsön, de a modellfiú megfenyegetésénél választhattak volna más megoldást is Yi Yeong problémájára.
Nálam elég felemás volt a színésznő által megjelenített Han Gi Tak. Hiányoltam a neme közti különbségből adódó tévedéseket főleg az elején (rossz wc-be megy, olyan gesztusokat tesz, meg hát azért mégis csak női testben van) de ilyeneket nem kaptunk pont akkor amikor indokolt lett volna. Nyilván bőven akadtak vicces jelenetek vele, és nagyon is értékelendő volt a színésznő teljesítménye, de nekem mégsem volt akkora durranás, inkább csak olykor mókás kategória.

Akiket pedig még illene megemlítenem az Lee Honey. Tudom, hogy sorozatos berkekben ő nagy névnek számít és azt gondoltam majd itt jól tátva marad a szám tőle, mert annyira jó lesz. De nagyot koppantam... ennyire semmilyen színészi játékot... bár nyilván a sok arcfelvarrás is gátolja a különböző mimikákban. Talán egy régebbi sorozatában többet fogok látni a tehetségéből.
Félve tudom csak ajánlani, mivel nekem nem igazán tetszett. Én így utólag sajnálom a vele eltöltött időt, mert a kevés vicces és üdítő jelent ellenére semmi nagy izgalmat vagy laza kikapcsolódást nem kaptam egyik rész alatt sem. Aki nagy Rain rajongó és képes miatta végig nézni valószínűleg nem nyúl mellé, mert Rain itt nem kicsit tudott bolond lenni, így ők talán élvezni fogják. :) Egyértelműen az ő jelenléte és a Gi Tak-ot alakító színésznő miatt érdemes leülni elé.

Trailer

Magyar Felirat
Végig megtalálható a sorozat magyarul online a viki.com-on

Pontozás:
Cselekmény: 5/10
Színészek: 6/10
Zene: 6/10

Ismertető: Jackpot (Daebak)

$
0
0
Akik követik a blogot tudják, hogy én Jang Keun Suk-al, ha első pillantásra nem is, de sokadikra erősen elkezdtem hadilábon állni. Valamiért egyszerűen nem begyere ő nekem és mégis rávettem magam erre a sorozatra több okból is. Nézzük is egy kisebb kihagyás és pár botrány után hogy tér vissza Ázsia hercege (alias Jang Keun Suk) a doramák világába.

Cím: The Royal Gambler (대박)
Műfaj: romantikus, vígjáték, történelmi
Epizódok száma: 24
Év: 2016
Csatorna: SBS

Szereplők:
Jang Keun Suk - Baek Dae Gil
Yeo Jin Goo - King Yeongjo
Jeon Kwang Leol - Lee In Jwa
Choi Min Soo - King Sookjong
Lim Ji Yeon - Dam Seo


Történet:
Baek Man Geum és rabszolgából lett felesége (Sookbin) szenvedve élik életük. Man Geum hatalmas szerencsejáték lázban ég, és nagyjából mindenét képes eljátszani a különböző játékbarlangokban, ami kikészíti feleségét.
Sookbin a palotában dolgozik mint szolgáló. Lee In Jwa (a király ellensége) tervei következtében megakad a király szeme a nőn. A király nem ismervén nemet ha az akarata érvényesítéséről van szó, elmegy egy játékbarlangba és eléri, hogy Man Geum feltegye tétnek feleségét. A király nyer és elviszi ágyasnak a nőt.
Sookbin menten teherbe is esik, de fia 6 hónapra születik és életben marad. Előélete (előző férje) miatt pedig elindul a találgatás vajon tényleg a király fia-e a kisfiú, emiatt hogy megóvja Sookbin önszántából úgy dönt Man Geumhoz küldi. Időközben újra teherbe esik és megszületik fia Yeongjo, aki első szülött fiával ellentétben jogos várományosa a trónnak.
Man Geum nevelése alatt Dae Gil fiatal férfivá nő, aki tele van naivitással és egyszerűséggel, így érkezik meg több év elteltével a fővárosba, ahol Lee In Jwaval történt találkozása után rájön fejlődnie és tanulnia kell, mert az a szerencse ami születése óta végig kíséri kevés lesz útja során.
Whalemény:
Az első két rész egy nagyon hosszú felvezető volt, és még a harmadik részben is főhőseink előtörténetét láthattuk, ami talán kicsit hosszúra sikeredett, mégis valamiért ültem és vártam a folytatást.

Megmondom őszintén az első két rész után nem kicsit kezdtem el parázni, hogy most itt kapunk majd egy szerelmi háromszöget és ezen fogunk majd rágódni 24 részen át a trónért vívott elhanyagolható csata mellett. De nagyon nagy szerencsére nem így lett, sokkal nagyobb jelentőséget kapott az uralkodás körüli mizéria és Lee In Jwa legyőzése.
Az elején ennek ellenére én nagyon élveztem a sorozatot, hétről hétre vártam és sokkal jobban lekötött, mint első pillantásra gondoltam volna. A színészek többsége igencsak jól teljesített, a történet izgalmas és fordulatokban gazdag volt, a zene pluszban adott egy felfokozott hangulatot és a szerelmi szálak sem kerültek sokat szenvedősen előtérbe, inkább csak mint apróbb színfoltok jelentek meg a történet során.

 
Kövezzetek meg, de én a királyért ha nem is fangörcs sikolyos módon, de oda voltam. Ő egy tipikus nagybetűs KIRÁLY. Akinek akarata megkérdőjelezhetetlen, legyen az bármilyen gyarló, vagy körmönfont is. Nem próbálták se nem tökéletes gonosznak vagy pedig ideális királynak beállítani, nem erőlködtek túlzó ideákkal és magasztos szövegekkel. Ő egy olyan király akinek nagy tudása mellett rengeteg hibája van, de megjelenése rögtön térdre kényszerít mindenkit. Senki sosem tudja mi járhat a fejében és milyen lépést tesz legközelebb. Még a trón ellen fordulók is csak félve és hosszú tervezgetés mellett képesek csak ellene tenni, mert titkon ők is tartanak tőle.

És épp ezért én a történet közepe táján nem tudtam elájulni Baek Dae Gil-től és Yeongjo-tól sem. Mindketten jogosultak a trónra és apjuk szemében méltóak is rá, bár sokat kell még fejlődniük, én mégsem éreztem sem külön-külön sem pedig együtt bennük a potenciált. Általában sodródtak a történésekkel és igaz néha kiterveltek jó kis cselszövéseket, de ellenségük mindig egy lépéssel előttük járt. Plusz értelmetlenséget adott számomra a tény, hogy a király tudása és hatalma ellenére semmit nem tett élete során ... ellen és hagyta, hogy fiai fussák a köröket sok-sok hoppon maradás közepette, majd amikor már megunta a sok játszadozást oda csapott és egy pillanat alatt "eltörölte" a fiúk számára hosszú ideig fejtörést okozó problémát.
Lee In Jwa személye számomra az elviselhetetlen kategória volt, nagyon tudtam utálni amikor mindig valamilyen bagatell dolog miatt siklott ki a fiúk kezéből. Ugyan akkor a végén lévő "gyors" felemelkedése számomra túl gyors volt. Olyan arcok álltak mellé hirtelen a semmiből... a nép nyilván afelé hajlik aki jobb létet kínál nekik, de ezt régebben is ugyanígy megajánlhatta volna, és ugyan így mellé álltak volna. Akkoriban csak cicázott az akkori királlyal, mert tartott tőle.
Ennek ellenére eszméi nem voltak rosszak, sőt... így elég kétes érzéseim voltak a két főszereplő sikeréért való "szurkolásban", mert nem voltam meggyőzve. Ugyan akkor Lee In Jwa hiába volt ekkora eszmék megálmodója, mint a társadalmi különbségek eltörlése (az idő múlásával ez sehol sem alakul valódi egyenlőséggé. Mindig lesznek olyanok, akik sokkal gazdagabbak mint a "nép" többsége) eszméit cselekedetei, személye és a sok kisebb történés tették hiteltelenné.

Baek Dae Gil
Dae Gil nagyon szerencsés csillag alatt született (bár tekintve, hogy egyik szülője se ismeri el létezését és porban nevelkedett, azért ezt megcáfolnám) és uralkodásra termett. Legalábbis ez a jóslat kering róla, amit folyamatosan be akarnak bizonyítani a sorozat alatt. Az elején egy totál tudatlan a világról és annak működéséről semmi sem sejtő a Kutyasz*r "nevet" viselő embert látunk, aki durván két év alatt válik szuper érzékekkel megáldott profikat megszégyenítő harcossá és legyőzhetetlen szerencsejátékossá. Ez a része számomra totál hiteltelenre sikeredett, de annak örültem, hogy a sok változás ellenére néha visszaköszönt az a picit játékos Dae Gil, aki az elején volt.
Dae Gil és valódi szerencséje szépen és lassan lett felépítve a sorozatban és tudattalanul építette ki az útját afelé, hogy a nép szeresse.
Azt kell mondjam határozottan jót tett a lelkemnek, hogy végre nem egy kikent kifent metroszexuális pasit látok magam előtt, aki a You are beautiful lezárása után valahogy mindig otthon hagyta a színészi tudását. Illetve pontosabban fogalmazva inkább nem tudott újat hozni, mert folyamatosan ugyan olyan karaktereket vállalt be, nulla rizikóval. Dae Gil karaktere azért tartogatott kihívásokat Keun Suk-nak, és ez az amire vártam már évek óta. Keun Suk egyáltalán nem béna színész, sőt! És itt végre valamit mutatott is ebből. Túl sokat kellett erre várni sajnos...

Yeongjo
Sook Bin ágyas második fia, Dae Gil öccse. Anyja tanácsára elvonultan él a politikától és jobbára szerencsejátékokkal, nőkkel és ivással tölti idejét, míg az idő úgy nem kívánja, hogy kilépjen ebből a szerepből. Lee In Jwa elleni megszállottsága kissé nagy mértéket öltött a sorozat során, és a herceget ez az egyetlen motiváció hajtja előre.
Néha úgy éreztem, hogy a fiatalabb létére sokkalta öregebb, mint Dae Gil, viszont sok esetben nagyon "elesettnek" bizonyult apja belé vetett hite ellenére is. És hiába van meg az esze és pozíciója sokszor az indulatai irányítják, ami sosem jó tanácsadó és sokszor ezen indulatok miatt veszített tekintélyéből.
Értékeltem jellemében azt hogy másik bátyja ellen sosem fordult, pedig apja egyértelműen inkább felé hajlik az utódlást illetően. Annak ellenére, hogy sem egészségi állapota sem pedig jelleme nem tette alkalmassá bátyját az uralkodásra.
Yeo Jin Goo-t pici korától kezdve végig kísértem a különböző filmekben és sorozatokban és tehetségnek tartom. Magához képest ebben a szerepében is hozott egy kicsi újat, amit azért is tudtam értékelni, mert tehetségébe vetett hitem nem kellett a kukába kidobnom. De azért igazán adhatnának neki valami keményebb szerepet, mert mindig ezekkel a lagymatag karakterekkel találják meg.

Dam Seo
Első pillantásra egy bús képű világbaját cipelő lánynak tűnik. (második blikkre is) És nem tudok elmenni a párhuzam mellett a The King's Face sorozatbeli Ga Hee karakterével, de nagyon nagy szerencsémre nem vert az ég még egy olyan borzalmas női főszereplővel. :D
Dam Seo ha első pillantásra egy erős harcos típusnak is tűnik, legbelül egy törékeny lány és karaktere csúfosan félre is lett rakva a sorozat legnagyobb részében, aminek én kifejezetten örültem. A két főszereplő mindent megtett a lányért, de ő továbbra is bús és inkább magányos maradt, így talán jobb is volt karakterét hanyagolni, amikor csak lehetett.
Illetve semmilyen spoilert nem szeretnék lelőni róla, ezért inkább csak röviden annyit írnék karaktere és annak sok-sok ellentmondása miatt nem vártam, hogy ennél többet kihozzanak belőle. Több értelmetlen pillanata is akadt, de Dam Seo ennyit rejtett magában sajnálatosan. Nem hiába került a későbbiekben más előtérbe helyette, valószínűleg a nézők sem kedvelték meg.

Összességében: Tudom ajánlani, a közepén és végén lévő hullámvölgyem ellenére én élveztem a sorozatot és még csak megjósolni sem tudtam a végét. A gonosz idegesítő és okos ahhoz, hogy bőven okozzon az érzelmileg felfokozott főhősöknek kellemetlen pillanatokat és ezzel nekünk sok sok izgalmat. A vége pedig nem egy szokványos zárás, ami kifejezetten tetszett, hiába merült az az elem a sorozat vége felé minden készítőben.
Ajánlom. :)

Trailer
Magyar Felirat
Viki.com-on online végig fent van a felirat. Ezúton köszönöm a feliratozóknak, mert tényleg pár nap elteltével már el is készültek az éppen aktuális részekkel.

Pontozás:
Cselekmény: 8/10
Színészek: 8/10
Zene: 9/10


Ismertető: Lucky romance

$
0
0
Cím: Lucky Romance
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 16
Év: 2016
Csatorna: MBC

Szereplők:
Hwang Jung-Eum - Sim Bo-Nui
Ryoo Joon-Yeol - Je Soo-Ho
Lee Chung-Ah - Han Seol-Hee (Amy)
Lee Soo-Hyuk - Choi Gun-Wook (Gary)


Történet:
Sim Bo-Nui rossz sorsában elkötelezetten hisz. Rendszeresen történnek vele és a környezetében élőkkel rossz dolgok, amiket azzal magyaráz, hogy gonosz szellemek akaszkodtak rá. Rendszeresen jár sámánhoz életvezetési tanácsért, emellett sosem hagyja otthon az "útravaló" sót és vörös babot, amik távol tartják a rossz szellemeket.
Szüleit fiatal korában elvesztette és testvére autóbalesete után, ami állandó kómában tartja Bo Rát görcsösen ragaszkodik a talizmánokhoz és az imákhoz. A testvére iránti aggodalom sodorja abba a helyzetbe, hogy egy tigris évében született férfival kell töltenie egy éjszakát, hogy a testvére felébredjen. Így elátkozott sorsa Je Soo-Ho felé sodorja.

Whalemény:
Korábban nem voltam túlzottan megbarátkozva Hwang Jung Eum színésznővel. Két szerepét is végig sikította (Full House Take 2és Kill me heal me), de végül sikerült ezt a sikítós sztereotípiát átugrania (She was pretty) és most eljutottam ehhez a sorozatához is.
Most sokat vártam tőle, átlagba valahogy sikerül jó alaptörténetű sorozatokhoz leszerződnie, így nagy-nagy elvárásokkal kezdtem neki a sorozatnak, amiket nagyrészt teljesített is.
Maga ez a sámános alaptörténet és egy bizonyos "hithez" való ragaszkodás az ami leginkább nekem tetszett a sorozatban, természetesen a színésznő játéka és végül cuki fiúvá varázsolt főszereplő mellett.

Je Soo Ho oldaláról láttuk végig, hogy milyen nehéz is egy bizonyos dologba vetett hitet megváltoztatni, vagy nem is megváltoztatni, hanem tenni mellé egy másik hitet, amivel a másik hit akár jól is tud működni. Bár van az úgy is, hogy a régit felülírja az új, de a gyökerek ugyanazok maradnak (a hit szónál nem csak a vallásra gondolok. Például én régen a párnám alá tettem a jegyzetem nagy vizsga  előtt. Biztos vagyok benne, hogy nem sok minden ment az agyamba, most már nem is tenném oda, de akkor az ebben való hit erősített rajtam :) ).
A sorozat maga a leülök és megnézem egyszerre az egészet, vagy legalább is sok részt egymás után kategóriába tartozik. Tipikus romantikus sorozat, természetesen a fő romantikus szál mellé kaptunk egy kis mobiltelefonos applikációs játék fejlesztős bonyodalmakat, amivel végre kiléptünk az áruházlánc, szállodalánc és egyéb lánc örökösök köréből. Ezért plusz pontot kapott tőlem a sorozat. Meg ki nem maradhat egy kis családi probléma sem az irtó jó fej mellékszereplők mellett.
Őszintén meg kell mondjam azért volt benne sajnos egy dolog, amivel nem tudtam teljes mértékben egyetérteni, habár Bo Nui karakterének a fejlődésének pont ezek a csomópontok adták az ugrási lehetőséget, ha már szegény szerencsétlen főszereplő férfink a kis tigris szerepbe való helyezkedése után nem mozdult A-ból B-be. Pedig azért tettek oda is potenciált, csak nem volt elég idő Bo Nui mellett ezt is kibontani. Végül is örülök neki, hogy a női karakteren volt a hangsúly, azonban a sámán jövendölései amik valóra is váltak, szó szerint kicsit bosszantóak voltak és ez egészen a légvégéig elkísérték Bo Nuit.
Shim Bo Nui
Ahogy korábban is írtam csak most kicsit jobban kifejtve: testvére balesete után megrögzötten ragaszkodik, ahhoz amit a sámán mondott neki. Eszerint Bo Nui-nak rossz a sorsa, csak kárt okoz a környezetében élő dolgokra. Konkrétan az ő hibája, hogy elütötte a testvérét egy autó. Nem mintha ő vezette volna, mert épp állásinterjún volt, de hát ugyebár a szellemek... Ezért nem is megy a kómában fekvő húga közelébe, rá se néz, mert hát a rossz sors. Ezeket a megrögzött gondolatokat próbálja Je Soo Ho feloldani benne és valljuk be egészen ügyesen. Emellett igen nagy tehetsége van Bo Nui-nak a programozáshoz, a játékokhoz, csak a fentebb taglalt probléma miatt nem igazán tudja kihasználni tudását és tehetségét.

Je Soo Ho
Zseniként ismeri meg a világ egy tehetségkutató műsorban. Nagyon fiatalon bonyolult matematikai feladványokat oldott meg, ezért örökös reflektorfénybe kényszerült az édesanyja miatt. Emiatt pánikrohamot kap az előadásokon a riporterektől és a villanóvakuktól. Ezen felül az édesapja, mivel nem tipikus kisfiú volt, aki játszott és szaladgált, azért hogy megtanuljon úszni a tengerbe dobta. Természetesen a vízre is traumatizálódik, meg a halas dolgokra, mivel az apja halakkal foglalkozik (igazából fogalmam sincs mit csinált, halászott és hal lét készített). Shim Bo Nui meg az iránta érzett szerelme azonban feloldja benne a gátlásokat és egy biztos pontra talál benne. Sajnáltam, hogy a zseni énjéből olyan keveset láttunk. Inkább csak mondogatták, hogy zseni, de ennek nem láttuk igazán a jelét.

Összességében mindenki számára javaslom a sorozatot. Találunk benne nem kevés humort, meg sok "jaj de cuki pár", és jaj nemár pillanatot. A koreai romantikus sorozat tökéletes mintadarabja, szóval izzítsa mindenki a torrenteket vagy a vikit!

Trailer

Magyar Felirat
Köszönjük Cintus és Vicacica0619 munkáját!

Pontozás:
Cselekmény: 9/10
Színészek: 10/10
Zene: 9/10

Ismertető: Beautiful Gong Shim

$
0
0
Cím: Beautiful Gong Shim (미녀 공심이)
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 20
Év: 2016
Csatorna: SBS

Szereplők:
Nam Goong Min - Ahn Dan-Tae
Minah - Gong Shim
Seo Hyo-Rim - Gong Mi
On Joo-Wan - Suk Joon-Soo

Történet:
Egy kis bolt felett él Gong Shim és családja. A lány nővére túlajnározása és elnyomása (Gong Shim szobáját átalakították, hogy nővérének legyen egy gardróbja ő pedig a cipők mellett alszik) miatt a tetőtéri lakásba költözik. Sajnos végül úgy kell döntenie, hogy visszaköltözik nővére gardróbjába, mert nyelvet szeretne tanulni, hogy később rajzolni tanulhasson. Így bukkant fel Ahn Dan Tae, akinek ugyan kételyekkel, de kiadja a lakást.

Whalemény:
Nem fogok tudni túl hosszúságos ismertetőt írni nektek erről a sorozatról, mert sajnos nagyot csalódtam benne...
Az elején nagyon izgalmasnak tűnt. Leginkább Nam Goong Min miatt kezdtem el nézni, mert a The Girl Who Sees Smells sorozatban kilóra megvett a szerepével. Gondoltam, tessék mutatni nekem egy másik arcot is, lássuk mit tud. Igazából meg is mutatta, mert nagyon eredetin hozta a kissé bohókás, nem törődőmnek látszó, titkokat rejtő ügyvédet. Vele nem is volt semmi gond, sőt elvitte az egész sorozatot a hátán.
Igazán számomra úgy a közepén fulladt ki a sorozat. Pedig hatalmas lendülettel estem neki, félretéve, hogy Gong Shim parókája végig extrém módon idegesített, szerintem rondán is állt a színésznőnek (énekesnőnek), de valószínűsítem a rajzolt karakterét ezzel a Kleopátra frizurával jobban egyedivé tudták tenni, mint az egyébként tucathajnak számító festet  barnáját, ami még jól is állt neki, abban a két jelenetben, amiben láttuk.

Lassan indult be maga a sorozat, mintha ők sem tudták volna, hogyan is kezdjék el, de pont így volt jó, nekem ez tetszett benne, mert kicsit olyan volt mint maguk a karakterek. Aztán hirtelen jöttek a megmagyarázatlanul hagyott események, gyorsan, kidolgozatlanul, ezáltal a történetben és a karakterekben sem tudtam elmerülni, mert tiszta szappanopera lett végül. Olyan jaj, hopp ez kiderül, jaj hopp ezt most így lesz, igen vagy nem és bumm vége, de jaj mégis történt más is! Igen, ez kb. a sorozat(ok többségének) a forgatókönyve, de itt a kidolgozással volt bajom. Egyszerűen rosszul és gyorsan kaptuk a dolgokat. Annyi sorozat fullad le vagy válik pusztán egy óriási katyvasszá, pusztán amiatt hogy ki a rendező, a producer, az író (és ugye itt nem feltétlen garancia a név) és hogy ők mennyire hallgatnak a nézők véleményére a készítés során.
Végül valahogy összeülhettek a készítők és kitalálták a fő esemény mellé még a plusz csavarokat, amik jaj nem fértek bele 16 részbe. Amikor megtudtam, hogy nem 16 részes, hanem 20 kicsit elpattant az ami eltud ilyenkor :D Azonban volt benne pár értékelhető jelenet meg poén is, de felháborító volt számomra, hogy a viccek 50%-a a női főszereplő szerencsétlen életéből fakad, amin én és Dan Tae sem tudott szívből nevetni, a másik 50%, ami tényleg értékelhető volt az maga Dan Tae jelleméből eredt.
Gong Shim
Gyerekkorától elnyomták a szülei és nővérét emelték piedesztálra, aki mindenben megtestesítette a modern mai nőt, aki okos, szép, tanult, határozott, sokat keres, így eltudja tartani családját, döglenek utána a pasik, akikből válogathat is.
Nem nővére Wonder Woman léte folytán, hanem önmagában nézve is Gong Shim igazából semmilyen volt. Fő problémája a karakternek, hogy van egy kopasz folt a fején a stressztől, ezért 0-24-ben még alváshoz is parókát hord. Nem tudja, hogy törjön ki nővére elnyomása alól.

Ahn Dan Tae
Rejtélyes ügyvéd, aki kis ügyvédi irodáját vezetve próbál azokon segíteni, aki nem tehetik meg hogy drága ügyvédhez fordulhassanak igazságtételért. Megpróbálja az igazságtalanságot feloldani és ügyes gondolkozásával, manipulációival ez sikerül is neki. Súlyos családi titok húzódik meg mögötte, amit igyekszik jól kezelni, de természetesen neki is kell valaki, aki támogatja, még ha úgy is érzi nem kell.

Összességében nekem csalódás volt a sorozat. Sajnos semmi pluszt nem tud adni sem élményben, sem karakterekben (jó talán Dan Tae), sem történetileg. Egy egyszerű brazil szappanoperás eseményekre épülő sorozat, koreai színészekkel.

Trailer

Magyar Felirat
Köszönjük szépen Jinnie és Chinatsu munkáját!

Pontozás:
Cselekmény: 6/10
Színészek: 6/10
Zene: 8/10

21 nap Koreában - 10. rész~ Damyang, bambuszerdő~

$
0
0
2015. július 30. csütörtök

Mai utunk Damyang megyébe (담양군) vezet. Hegyek és hegyek között haladunk megszakítva egy-egy csodálatos völggyel, mezőgazdasági területtel.  




Damyang fő szimbóluma a bambusz. Csodálatos bambuszerdőben sétálhatnak a látogatók. Mi is ebbe az erdőbe megyünk…
De előtte reggeli. Olyan kis „egyszerű, koreai” XD.  


Damyang híres szülöttje Han Hye-Jin (Friends-ben, The Thorn Birds-ben látható).
Damyangi látnivalók pl.: 
Yongso (가마골용소 - Gamagol) vízesés egyedi formájú kövekkel. Legendák, mesék mindenhol vannak. Állítólag régen a kormány minisztere Damyangba látogatott. Azon az éjszakán megjelent álmában egy taoista remete, és azt mondta neki, hogy nem nézhet körbe, mert ő aznap fog felmenni a mennybe. A miniszter azonban figyelmen kívül hagyta a kérést és másnap Gamagolba ment. Ott elbűvölte őt a tó titokzatos látványa. Egyszercsak a víz forrt, kavargott, és sűrű köd jelent meg. Aztán egy sárga sárkány emelkedett fel a levegőbe. De a sárkány nem fejezte be a felemelkedést, a völgybe zuhant és elpusztult. Ezt látván a miniszter elvesztette eszméletét és ő is meghalt. Akkor az emberek a tavat, ahol megjelent a sárkány, elnevezték Yongso-nak, a völgyet pedig, ahol elpusztult, Pijetgol-nak, a közeli völgyeket pedig Gamagok-nak, mivel sok égetőkemence volt ott. Egy idő múlva a Gamagok elnevezés Gamagolra változott.  (kép a netről)

Samjicheon falu (삼지천), ami 2008-ban megkapta a Slow City címet . A kicsi, alig 500 fős falut elkerülték / elkerülik a turisták, pedig gyönyörű hanok falu, borostyánnal futatott kőkerítésekkel.(kép a netről) 
Slow and the city – Az élhető város mozgalom, ami Olaszországból indult és ma már 160 ország 140 városa csatlakozott (nálunk Hódmezővásárhely).  A cél a felgyorsulás, globalizáció lassítása, helyi értékek, kultúrák, termékek megőrzése. „Lassíts egy kicsit, és lásd meg a valódi értékeket, melyek mellett nap, mint nap elmész.” (kép a netről) 

Chuwolsan (추월산) 731 méter magas hegycsodás tóval. Különféle gyógynövények, orchideák, azáleák nyílnak itt. (kép a netről)

Sok nemzeti kincs is található itt.
Pl.: Yongheungsa templom (용흥사)bronz harangja (1555. számú) Injo király uralkodásának 22. évéből (1644).  A templomba nem csak a harang miatt érdemes ellátogatni, hanem a nyugodt légkör miatt is, amit áraszt a környék. (kép a netről)  

Buljoyeokdaetongjae könyv (불조역대통재)Seongjong király idejéből (1470 ~ 1494), amely a szerzetesek életéről szól, amit egy Yuan dinasztiabeli szerzetes állított össze, amelyben magas rangú papok életét jegyzi fel Buddha születésétől időrendi sorrendben. A könyv különlegessége, hogy eperfából készített papírból készült. (kép a netről)


Kedvelt turisztikai célpontként megemlíthető Geumseungsangseong (금성산성)Damyang déli határán található, legmagasabb csúcsa 603m, teljes hossza 7345m. Mivel az erőd sziklákkal volt körülvéve, lehetetlen volt belépni a 4 kapun kívül. A történészek úgy tartják, hogy a 3 Királyság ideje alatt épülhetett. A várat 1409-ben átépítették, majd az Imjin háború (1592-1598) után kijavították.(képek a netről)  

Az utat szegélyező mamutfenyők (Metasequoia -메타세쿼이아길) alatt is sétálhatunk. A 10-20 méter magas fák övezte út kb. 4 km hosszú. 2002-ben Korea egyik legszebb útjának választották. Ősszel különösen szépek a sárgásbarna színek. Nagy népszerűségének köszönhetően természetesen a doramaforgatás alól sem menekülhetett a helyszín XD  (képek a netről)


Soswaewon (소쇄원), mely körülbelül 30 percre van Gwangjutól. Csendes kicsi, de nagyon szép kert a Joseon dinasztiából. Híres meditációs hely. Harmonizál a természettel. A házat, kertet egy száműzött konfuciánus Yang San Bo (양산보) építette 1520-ban . Bár a kert egy része a japán invázió alatt leégett, az utódok felújították. Sokan úgy tartják, hogy az áthaladó patak hangja megnyugtató.
  (kép a netről) 

Bambusz Múzeumot (한국대나무박물관)  is érdemes felkeresni. A múzeumban 5 kiállítóteremben közel 2600 bambuszterméket nézhetünk meg egészen a korai Joseon dinasztia idejéig. Itt akár élőben is megcsodálhatjuk a kézművesmesterek munkáját. (kép a netről)  

És Juknokwon (죽녹원) , a bambusz erdő, egy mesterségesen ültetett erdő, egy csodálatos mesterséges vízeséssel, pavilonokkal, nevesített sétautakkal. Lámpáknak köszönhetően esti sétára is van lehetőség. 
Kedvelt filmforgatási helyszín. Többek között itt forgattak egy katonai horrorfilmet (R-Point – A halálzóna - 알포인트) 2004-ben. 
Az Iljimaet 2008-banLee JoonGival. 

8 főbb út van, amelyik nevet is kapott:
- tudományok útja (선비의길)
- a filozófia, gondolkodás útja (철학자의길)
- felnőtté válás útja (életerő megnövekedésének útja) (성인산오름길)
- szemlélődés, meditáció útja (사색의길)
- emlékek útja (추억의샛길)
- (nem változó – örök) szerelem útja (사랑이변치않는길)
- szerencse útja (운수대통길)
- barátság útja (죽마고우길)
Úgy tartották (tartják), hogy amelyik úton végigmész, abban leszel jó, erős, szerencsés. (Menet közben azért kiderült, hogy a kapott térkép nem sikerült tökéletesre, nem mindig sikerült oda kilyukadni, ahova szerettünk volna. A területet ettől függetlenül bejártuk, csak nem abban a rendszerben, ahogy elképzeltük. XD Ez persze semmit nem von le az élményből.)




Akkor neki is vághatunk   
Csodálatos területen sétáltunk. Mindenféle bambuszt láttunk. Fiatal csemetétől
az öreg fákig.
A fák tetején keresztül a besütő nap hol sejtelmesen világította meg az utat, hol erősen tűzött.    




A bambuszok között hagyományos épületek sorai rejtőztek. 
Az obszervatóriumot ép felújították, így csak kivülről láttuk. De elég magasan voltunk, hogy kicsit a fák felett átnézzünk. 



A pihenő mellett akár portrét is rajzoltathat magának a turista XD.

És ha bambuszerdő, akkor a „pandák” sem hiányozhatnak (beállított pandákkal több helyen is találkoztunk). 
Vízesésnél, 
pihenőknél .
Bambusz bambusz hátán. A pihenők  , 
a padok  ,
elkerített kis menedék a szerelmeseknek , 
magas kilátók  . 
Mesterséges tavakat is lehetett látni    

Az ismerősnek tűnő tó közepén a pihenő pavilonnal, hozzá vezető fahíddal  
Még egy kis bambusz, ha még nem unjátok, mielőtt tovább indulunk. XD 

A juharfa mintha már őszre készülne. Színes levelei néhol már a földet díszítik.


Az erdő csodás volt. Elfáradtunk, ráadásul kicsit becsapós volt az egész, mert azt hittük, hogy hűvös erdőn sétálunk majd. Ez nem így volt. Nagyon meleg és párás volt minden. Nem csoda, ha örömmel sétáltunk kicsit bele a parkoló melletti szökőkútba a gyerekek mellé XD 
Az utcán vásározók, akik közül az egyiknél sárgadinnyét lehetett kapni jégbehűtve 1000 wonért. Mekkora ötlet már. És bizony nagyon jól esett, ez csodás érzés volt XD.
Rövid felüdülés után majdnem indultunk is továbbBoseong(보성) felé. De a parkolóban megint meg kellett állnunk, hiszen eredeti bambuszból készített pecsétet egy bácsi. A kért nevet, stílust aztán a kiválasztott alappecsétbe vájta.


Most már tényleg viszlát Juknokwon..

Irány Boseong ,
ami majdnem 80 km-re van, ezért biztos, ami biztos útközben megálltunk egy röpke pihire, csak azért, hogy a melegben a már jól ismert és finom, hideg pingszut együnk XD

Igazi vidéki környezetben van a szállásunk.  

Csend, béke és nyugalom. A könnyű vacsora után
egy kis esti séta levezetőnek. (Úgy is keveset sétáltunk ma XD ).Körülöttünk minden zöld. Apró tó és vízben álló rizsföld mellettmentünk el,a távolban az autópályát is látni.




  
És az útszéli pihenő még vidéken is csodás, tradicionális  . 
Lassan a nap is lebukik, szürkül.  
Mi is haza indulunk, mielőtt teljesen besötétedik.   

És még mindig nincs vége a napnak. „Altatónak” megkóstolhattuk a maggeollit(막걸리), azaz az erjesztett rizsbort.  

Nekem továbbra sem lesz a kedvencem XD . Vidéken vagyunk , korán fekszünk (még nincs éjfél XD), de muszáj halkan még suttogni, hiszen élménydús volt a mai nap is.

További képeket és videókat láthattok ezen a  >> Drive link <<-en :) (folyamatosan frissül majd, csak várjatok egy kicsit, hogy betöltődjenek a mappák)



Írta: ~msandingo~

Ismertető: Cinderella And Four Knights

$
0
0

Azt hiszem nem kell ezt a sorozatot sem különösebben bemutatnom. Jung Il Woo miatt sokan várták már kis hazánkban. Lássuk is a Cinderella And Four Knights-t. :)

Cím: Cinderella And Four Knights (신데렐라와 네 명의 기사) 
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 16
Év: 2016
Csatorna: tvN

Szereplők:
Jung Il Woo - Kang Ji Woon
Park So Dam - Eun Ha Won
Ahn Jae Hyeon - Kang Hyun Min
Lee Jung Shin - Kang Seo Woo
Son Na Eun - Park Hye Ji


Történet:
Eun Ha Won mostohaanyjával és testvérével él, akik maximális kitaszítottságban tartják a lányt. Apja kamion sofőr (emiatt nagyon ritkán van otthon) és egy félreértés miatt hagyja is, hogy azt tegyenek a lánnyal amit akarnak. Egy nap sorsára hagyják a frissen egyetemre felvett lányt.
A Haneul csoporthoz (avagy nagyon gazdagékhoz) egy véletlen során kerül közel, egy fogadás miatt Hyun Min elviszi magával egy fogadásra, (micsoda csavaros szóismétlés került ide :D) ahol a lány jól helyre rakja az elkényeztetett fiút. Ezt meglátván a gazdag nagyapa úgy gondolja felbérli a szállás nélkül maradt lányt, hogy nevelje meg az egymástól elszeparáltan létező (de egy házban élő) fiúkat egy családdá. Ezért Ha Won beköltözik a Fellegvárként emlegetett luxus épületbe a fiúk közé.

Whalemény:
Úgy összességében két szóval lehetne jellemezni ezt a sorozatot: kedves és cuki. Cuki fiúk egy cuki lánnyal, cukin együtt éldegélnek és mindenki nagyon kedves mindenkivel. De tényleg. :D Mondjon bárki egy velejéig gonosz pillanatot a sorozatban! :D

Eun Ha Won első pár küldetése nagyon lassan haladt és a fiúk megismerése és Ha Won szívükbe lopakodása volt inkább a mérvadó. De mindent összevetve olyan volt mintha valamilyen ritmuszavarban szenvedett volna a sorozat mind a 16 rész alatt. Az elején szinte csiga lassúsággal és részenként apróbb történésekkel telt az idő, míg fel lett vezetve számunkra a összesen két nagy bonyodalom: Ha Won és Ji Woon édesanyja és a Haneul csoport sorsa.

Őszintén mindkettő édeskevés bonyodalomnak bizonyult, ezért nagyon sokáig láttunk egy túl sokáig húzódó szerelmi négyszöget, amit maguk a résztvevők se értettek igazán miért is van ez így. A dorama utolsó részei viszont eléggé felpörögtek csak úgy "kapkodhattuk a fejünket....
Sajnos a szerelmi négyszög és talán az egész sorozat iszonyatosan óriási fekete pontja Hye Ji karaktere volt, aki a Ha Won felé tett kedves gesztusaival menthetőnek ítéltem az sorozat elején, de végül már nem bírtam elviselni logikátlan viselkedését és azt hogy nagyjából minden részben bőgött Hyun Min után. Az őt alakító "színésznő" ("énekesnő"? az Apink nevű lányformáció tagja) fogalmam sincs kinek mit csinált, hogy valaha sorozatokban szerepeljen, de azt biztos, hogy jól csinálja, mert nem ez az első pocsék alakítása. Yeah xD

Viszont ellensúlyozván őt a főszereplőpárosunk a négyzetre emelte a cukiságfaktort közös pillanataikkal, nem tudom ők mennyire vették le, hogy igencsak cukormázasra sikeredtek, de mégis mosollyal az arcomon tudtam nézni őket.
A sorozat zárása számomra szemforgatóan együgyű lett, minden zsák megtalálta a kis foltját és még a legelképesztőbb "párharc" után is happy end lesz mindenkinek a sorsa. Mert ez a sorozat kedves...
A Ha Won-t utáló mostohaanyuka és mostohatestvér sem kapott semmilyen igazi leckét, meg úgy igazából senki sem... csak "mosolygós fejcsóválás közepette" elintézték a károkat, amiket a többi szereplőben okoztak. Bocsi a enyhe spoilerért, de ordít a sorozatról, hogy tuti nem csap át melodrámába. :D

Picit bántott a sorozat során, hogy minden karaktert nagyjából egy trauma, történés vagy hobbi köré építettek fel és azt unalomig ismételték velük, semmilyen szinten nem mélyedve el a jellemükben.
Ji Woon anyja és az új család közötti traumája, Hyun Min és Hye Ji gyerekkora, Ha Won édesanyja, Seo Woonak a zene, Yoon Sung-nak szintén az anyja. (itt mindenkinek az anyjával van baj? :D)

Eun Ha Won
Ha Won a saját tanácsait kevésbé fogadja meg, mint amilyen mennyiségben osztogatja. Egy nagyon kedves lány, aki valahogy mégis két lábbal áll a földön. A maga módján a picit kifacsart érzéseivel mindig sikerült megtalálnia a legjobb utat saját maga és a számára kedves emberek számára.
A színésznővel ebben a sorozatban találkoztam először, és nem igazán akarta belopni magát a szívembe. Aztán ahogy teltek a részek rájöttem hogy értékelnem kéne, hogy nem tipikusan jaj de szexi vagyok, de mellette annyira cuki hogy menten felrobbanok színésznőt látok.

Kang Ji Woon
Első blikkre egy durcás és antiszoc pasinak tűnik, de picit jobban megismerve és Eun Ha Won felé nyitva előjön az igazán aranyos oldala, amit jó mélyen rejtegetett.
Ebben a szerepében sikerült megkedvelnem Il Woo-t, eddig sajnos közel sem tudtam közel érezni magamhoz egyik szerepében sem, itt kellően aranyos volt, ahhoz, hogy ne tudjam ne kedvelni. :D

Akiket még pár sorban meg kell említenem, az Seo Woo és Yoon Sung mindkettőjükről nagyjából ugyan azt tudom leírni. Apró üde színfoltjai voltak a kerek egésznek, bár igaz karakterük közel sem kapott annyi hangsúlyt. Yoon Sung fura zárkózottsága és Ha Won felé való hangyányi közeledése nagyon kedvesség tette, míg Seo Woo szabad lelkűsége és gondoskodása volt számomra nagyon szimpatikus. Seo Woo szerepében végre az utolsó CNBlue tagot kipipálhattam a listámon doramák terén. Nem lehet egyiküket sem nem szeretni a szerepeikben. ^^
Összességében ajánlani azoknak tudom ezt a sorozatot, akik egy cukin szórakoztató könnyed sorozatra vágynak, óriási bonyodalmak és naaaaagy cselekmény nélkül. Engem maximálisan kikapcsolt, tehát elérte célját. Mégis tartalmilag, karakterileg erősen közeleg a nulla felé.
Ennek ellenére én élveztem és munka utáni szórakoztatásban bőven megfelelt.

Trailer

Magyar Felirat

Pontozás:
Cselekmény: 7/10
Színészek: 7/10
Zene: 8/10

Ismertető: Let's Fight,Ghost!

$
0
0
Cím: Let's Fight, Ghost (싸우자 귀신아)
Műfaj: romantikus, vígjáték
Epizódok száma: 16
Év: 2016
Csatorna: tvN 

Szereplők:
TaecYeon - Park Bong Pal
Kim So Hyun - Kim Hyun Ji
Kwon Yool - Joo Hye Sung
Kim Sang-Ho - Monk Myung Chul

Történet:
Park Bong Pal látszatra egy teljesen átlagos egyetemista, aki nem szeret másokkal közösködni, barátkozni, viszont kiváló tanuló. Senki sem sejti róla, hogy látja a szellemeket és jó pénzért részmunkaidőben szellemet űz.
Egyik alkalommal megbízója egy iskolába hívja, ahol összetalálkozik Kim Hyun Ji-val a diákszellemmel, aki nem emlékszik halálára, sem pedig addigi életére és minden vágya, hogy átkelhessen a túlvilágra. Bong Pal segítségével próbálja megtalálni az utat és jó harci képességeinek köszönhetően segít a fiúnak a szelleműző munkájában.



Whalemény:
Egy nagyon humoros és könnyed sorozatot kap aki belefog. Én az első részeket látva nagyon izgatottak vártam a folytatást minden héten. Mindegyik karakter tartogatott egy kis titkot vagy megoldásra váró dolgot, amit szépen végigvezettek a sorozaton.
A történet fő rejtélye nagyon lassan bontja ki magát, amit kellő titokzatosság övezett, így volt mire várni a közbenső kisebb szelleműzős sztorik között.
egy pici Steve Jobs poén :)
A sorozat végig követve egy ritmust dolgozott és nagyon jók voltak benne a különböző megoldásra váró szellemtörténetek. A végén a fő rejtély megoldása izgalmas és klisémentes volt, mégsem tudták jól kiszámítani a dolgokat, mert az utolsó epizód majdhogynem felesleges volt.
Sajnos a vége egy tipikus zárás lett, olyan értelemben, hogy Hyun Ji részéről muszáj volt happy endet kreálniuk (lévén hogy ez nem egy melodráma) ezért előhúzták a szokásos klisét, ami kicsit már unalmas volt, de elfogadható.
A fő gonosz karaktere nagyon sötét és titokzatos. Végig a háttérben tevékenykedve érte el amit akart. Az ő zárása izgalmas volt, bár szerencsétlen jobban járt volna ha a készítők az egyszerűbb utat választják neki, de ki kellett valamivel tölteni az utolsó rész fennmaradt perceit...

A főszereplőpár elsőre meglepett mert általában a nő szokott jóval idősebb lenni, de mindketten nagyon jó munkát végeztek és jó volt nézni őket a vásznon. (monitoron :D) A részenkénti humorforrás mégsem ők voltak, hanem In Rang és  Chun Sang őrült duója, akiknek az elején alig tudtam elnézni bolond mivoltukat  de lassan sikerült a szívembe lopniuk magukat. Ha teljesen nem is barátkoztam meg jellemükkel Chun Sang iszonyatosan jó játékkal és komolysággal adott elő nem kevés vicces pillanatot. Illetve ki kell emelnem Myung Chul szerzetes karakterét is. Az őt alakító Kim Sang Ho nem kicsit áll közel a szívemhez az idősebb generációt képviselő színészek között. Nagyon tudtam izgulni érte és nagyon megkedveltem a szerepet amit kapott. 
Főbb kérdés volt még számomra az ijesztgetés mértéke, mivel eléggé ijedős nőszemély vagyok és a "kis lámpa lekapcs és valaki áll csendben a főszereplő háta mögött" is elég ahhoz, hogy kicsit később hajtsam álomra fejem. Szerencsére itt ha voltak is azért picit parásabb betétek, azért az én gyenge lelkivilágom is bőven bírta a különböző szellemek felvezetését, így akik hasonló cipőben járnak bátran neki foghatnak. :)

Park Bong Pal
A vicces nevű Bong Pal színötös tanuló és nem szeret közösködni másokkal.
Ez a különleges képességének tudható be főként, mert a kis korában történt különös események óta látja a szellemeket. Sokan bolondnak nézték vagy kicsúfolták, emiatt magányosan nőtt fel. Egy erejét vesztett szerzetes segítette útjában. Hyun Ji-val lévő kapcsolata még jobban elszigetelte az emberek világától, amit ő maga sose vallott volna be.
TaecYeon számomra mindig apró üde színfolt a színészek között, mivel ő is alapvetően énekesként (2PM) kezdte pályafutását akadtak csetlései botlásai, de összességében vállalható alakításokat nyújt, bár mindig picit ugyan azt hozza. Itt is hozta a picit megszeppent, de kell oda teszi magát karaktert. Várom már mikor fog kicsit kilépni a komfortzónájából és valami másban is kipróbálni magát.

Kim Hyun Ji
Hyun Ji egy diákegyenruhás szellem  aki nem emlékszik sem az életére, sem pedig halálára. Minden vágya hogy ezeket visszakaphassa és átkeljen a túlvilágra maga mögött hagyva a szellemlétet.
Hyun Ji egy magabiztos és okos lány, aki Bong Pal mellett néha azért elvesztette a magabiztosságát, de modora és akaratossága néha hagyott számomra kivetnivalót. Bong Pa-lal lévő kapcsolatában ő volt az erősebb jellem és az irányító, akit "kiszolgál" a másik. Nincs is ezzel semmi baj, ha közben szeretve  és megbecsülve van a társ, de ez szerencsére teljesült. (néha :D)
Az őt alakító színésznőt még a The Moon That Embraces The Sunban fedeztem fel először és már akkor tehetségesnek gondoltam. Évről évre bizonyítja ezt. Kíváncsian várom karrierje alakulását

Összességében: Egy nagyon aranyos romantikus sorozatot kap aki belefog, sok-sok különböző szellemtörténettel és két kegyetlenül őrült mellékszereplővel, aki biztosítja majd a fejfogásos elképedést az emberi butaságon. :) Kikapcsolódásnak csak ajánlani tudom. :)

Trailer
Magyar Felirat

Pontozás:
Cselekmény: 8/10
Színészek: 8/10
Zene: 7/10

Ismertető: Moonlight Drawn by Clouds

$
0
0
Bridal Mask, Naeil's Cantabile, Hello Monster....hogy ki is a közös? Egy csupamosoly gyerek, aki ezen sorozatok alatt nőtt fel - kicsit már ki is nőtte magát - és felkészült arra, hogy belépjen a NAGYok közé és erre minden esélye meg is van ;) Lássuk is Park Bo Gum friss-ropogós sorozatát.


Cím: Moonlight Drawn by Clouds (구르미 그린 달빛)
Műfaj: romantikus, tradicionális
Epizódok száma: 18 (+1 special)
Év: 2016
Csatorna: KBS2


Szereplők:
Lee Young Koronaherceg - Park Bo Gum
Hong Ra On - Kim Yoo Jung
Kim Yoon Sung - Jin Young (B1A4)
Jo Ha Yeon - Chae Soo Bin
Kim ByungYeon - Kwak Dong Yeon



Történet:
Hong Ra On kislánykora óta arra van kényszerítve, hogy fiúként élje életét, viszont okát sosem tudta meg. Elkeveredve anyjától egy vándorszínész csapatba kerül, akikkel járják az országot. Ra On sosem adta fel a reményt, hogy egyszer újra találkozhat édesanyjával, azonban egyedül nehéz megélnie, így belecsöppen egy olyan helyzetbe, amelynek hatására a palotában találja magát, mint eunuch. Itt aztán belekerül a történések középpontjába és nem mindennapi barátságokat is köt, melynek első számú személye nem más, mint a koronaherceg. Mint személyes eunuchja, lepleznie kell kilétét miközben saját múltjára is fény derül, mely teljesen felforgatja majd az egész palota életét.

Whalemény:
Őszinte leszek, nem kis elvárásokkal ültem le a képernyő elé, mivel szinte már a csapból is ez a sorozat folyt, olyan marketinget tettek mellé :) Vegyük azonnal példának is Bo Gum zseniális flashmobját Szöulban, melyhez egy beharangozó videó is készült:
Így persze azonnal felcsigázott, hogy akkor milyen stílusú sorozatra is készüljek. Az első 5-6 részt elnézve kétséget kizáróan a Sungkyunkwan Scandal ugrott be, mivel ugyanolyan könnyed, vicces és még a sztorit nézve is hasonló. (Hamár egy ügynökségben vannak Song Joong Ki-val, akkor miért is ne hasonlítson ;) a megfelelőktől kell tanulni )
Majd a kezdeti "hasamat-fogom-a-nevetéstől" szakasz után kezdett felvázolódni az eredeti terv ezen sorozatot illetően és belefogtak a tényleges sztoriba, amelyben jött ám minden. Főminiszter általi szervezgetések a király ellen, hatalomátvételi tervek, királyi kötelezettségek. Így szépen átváltozott a kezdeti bohózat egy elég keményen drámai és romantikus műfajjá, de azért sikeresen megmaradtak az emészthető kategóriában. Mivel egy webtoon az alapja, akár a Scholar Who Walks the Night sorinak, így itt is inkább a könnyedebb vonalat választották a befejezésre is, azonban míg addig elérünk, szinte a körmünket rágjuk le, hogy most akkor kinek az életéért szurkoljunk. Mivel nem szeretünk spoilerezni, így csak azt állapítanám meg, hogy a forgatókönyvírók most nagyon nem voltak fair-ek...hamár a könnyedebb vonalat követték, akkor igazán találhattak volna egy kedvezőbb megoldást is az utolsó részekben történő konfliktusokra...Igen, elveszítünk valakit, akit nem kellett volna...

De nézzük is csak szereplőinket:
Lee Young Koronaherceg: Gyerekkorától kezdve kemény képzést kapott, mivel ő az egyedüli fiú örökös, azonban mivel mindig is szabadabb lelkű volt, így mire elérte a 18-at már ahol lehetett rést keresett a rendszerben és kijárt a néphez. Apja lelki állapotát figyelembe véve azonban mindig is komolyan vette a rá nehezedő terhet és jövendőbeli kihívásokat. Ra On megjelenése azért az ő életét is felforgatta, de talán pont miatta is sikerült olyan keménnyé válnia, akire rá lehet bízni egy egész országot.
Bo Gum szépen építgeti a karrierjét és ezáltal már sokat is csiszolt a játékán. Akár gonosz, akár vicces szerepet kell játszania, neki biztos menni fog. Jó színészekkel volt eddig is összerakva, így csak bízhatunk benne, hogy megtartja ezt a sok színt, és hatásosan fogja tudni majd használni tapasztalatait következő sorozatainál is.

Hong Ra On: Folyton vidám és pozitív, annak ellenére is, hogy az egész élete egy leplezés és hazugság. Bármit megtenne családjáért és szeretteiért de barátai segítsége nélkül egyedül nem lenne képes elboldogulni a rá váró nehézségekkel. A Koronahercegnek mindig támaszt nyújt, de pont ő is az, akivel borulhat mindene.
Kim Yoo Jung még pimaszul fiatal színésznő, így teljesen rá illett ez a szerep. Nem volt maníros, végig könnyed, ártatlan és szerethető maradt. Bizakodva várom majd következő szerepeit is ;)




Kim Yoon Sung: Mint a Kim család lehetséges új örököse, ő a Főminiszter titkos ütőkártyája, azonban nem minden úgy alakul, ahogy azt a nagyapja eltervezte. Yoon Sung tanult, kimért és tehetséges szinte mindenben. Éppen ezért nála már kialakult az az értékrend, amivel nem tud számára nem elfogadható dolgokat megtenni csak azért, mert a családja ezt várja tőle. Egy igazán egyenes és korrekt ember, aki  mindenki terhét képes magára venni, főleg ha számára fontos emberekről van szó. Gyermekkorát a Koronaherceggel töltötte, azonban az évek során pont a családi ellentétek miatt eltávolodtak egymástól, azonban ő végig hű maradt a királyi családhoz. Tudtán kívül is segíti a Koronaherceget, azonban a bizalmat nehéz megszerezni.
Jin Young-ot most láttam először és nagyon a szívemhez nőtt. Szépen építgette a karakterét és sikerült elérnie, hogy a negatívan felvázolt Kim családban legyen egy ember akiért mégis izgulunk és szurkolunk.

Kim Byung Yeon/ Kim Testőr: Gyerekkorától a Koronaherceg legjobb barátja, későbbiekben meg már a Testőre is, akiben mindenkinél jobban megbízik.Mint mindenkinek, neki is van egy sötét folt a múltjában mely a jelenére és jövőjére is rányomja pecsétjét így ő is őrlődik a helyes út megtalálása végett.
Kwak Dong Yeon-t személy szerint én már az Inspiring Generation soriban kinéztem magamnak, mivel már ott ígéretesebben hozta a karaktert, mint utána felnőtt másaként Kim Hyun Joong, és ez itt is megjelent. Azóta láthattuk őt a Modern Farmer-ben is, ahol a vígjátéké volt a főszerep, itt meg hozta a trad., harcos karakterre jellemző homályt és mégis végtelen hűséget. Szóval nagyon büszke voltam rá végig....csak így tovább! :)


Összegezve: Mindenképpen ajánlom megtekintésre, ha már a Sungkyunkwan Scandal is elnyerte a tetszéseteket. Aki fogékony a romantikára az amúgy is szeretni fogja, aki meg annyira nem, az is talál majd benne érdekes és izgalmas részeket. Bo Gum miatt meg amúgy is érdemes megnézni ;) Mint általában minden koreai sorozatnak, ennek is elég gyors a lezárása és nem kis hiányérzet marad utána, de ezt leszámítva egy tényleg jól összerakott sorozatot kaptunk.

Trailer:

>>Magyar felirat<< (Köszönet érte a Yi San Projekt elkötelezett fordítójának, Briginek)

Pontozás:
Cselekmény: 8/10
Színészek: 9/10
Zene: 9/10
---> aki kitalálta ezt a verziót a számhoz, annak aranyba kellene foglalni a kezét/eszét <3
Már csak reménykedhetünk, hogy ki is adják ezt a verziót ;)



Whaleményem szerint...Korea (1. rész - Busan)

$
0
0
Mint azt láthattátok facebook oldalunkon, 2016. szeptember 24. - október 7. között Koreából került feltöltésre pár kép, ami a koreai sorozatok világához kapcsolódik. Sajnos mind a hárman nem tudtunk egyszerre kimenni, így most csak az én tollamból olvashattok pár sort, amivel direkt a blognak készültem kint létem alatt :)
Már a repülőről leszállva biztosítottak afelől, hogy a Hallyu országába érkeztünk, legalábbis ahol a Lotte vagy a Paradise Casino előkerült, ott Kim Soo Hyun vagy Lee Min Ho is biztos megjelent :)
Azonban mások is feltüntek néha meglepő környezetben, itt például a bőröndkocsik elején mosolygott vissza ránk Ji Sung, egy pihepuha ágymatracot reklámozva :)

De haladjunk csak időrendi sorrendben, szóval a reptérről irány Busan (9.24-9.27) :)

Korea második legnagyobb és a világ 5. legforgalmasabb kikötővárosa, így tökéletes nyitány volt a "milyen is egy nagyváros" hangulat befogadására. Sajnos ezévben eléggé rájár a rúd a városra, mivel pont előttünk 2 földrengés is volt, utánunk egy héttel pedig a Chaba tájfun tépázta meg ezt a fantasztikus várost.

Az incheoni nemzetközi reptérről vonatra szállva (Igen, a KTX-re, és nem...nem láttunk zombikat közben) 3.5 órás úttal értünk a pályaudvarára, ahonnan is újabb 1 órás metrózással jutottunk ki a nyaraló/kaszinó kerületéig, ahol is a gyönyörű Haeundae homokos partja várt minket.
Haeundae - Napkelte
Haeundae - Naplemente











Amint a földfelszínre értünk a metróból, megállapíthattuk a tényt, hogy Song Joong Ki sehova sem mehet úgy sörözni, hogy ne fusson saját magába.

Esti programnak elterveztük, hogy elmegyünk a gyönyörű 광안대교 (Gwangandaegyo) hídhoz,
mikor is pont belefutottunk a part mentén húzódó  Movie Star utcába, ahol is sok ismerőssel találkoztunk.
Többek között Lee Byung Hun, Lee Jong Suk és Kim Soo Hyun tenyérlenyomatával büszkélkedik a fal,



de részletes felsorolást is kaptunk arról, hogy melyik évben, Haeundae melyik részén forgattak filmet vagy doramát.



Ezek után következő nap a színes házacskáiról híres Gamcheon Culture Village  felfedezése volt a terv, így reggel újult erővel indultunk meghódítani a meredek kis utcácskákat.
Ezen kis városrészt ismerhetik sokan, akik kedvelik a Running Man műsort, ugyanis előszeretettel mennek oda különböző feladatokat teljesíteni a műsor alatt. (kép a netről)

Miután legyőztük a röpke kis 190 lépcsős utcácskákat, a belváros felé vettük az utat, ahol is elsőrendű célpontunk a BIFF Square (Busan International Film Festival) volt.
A filmszalag mintájú járdákon tekeregve kis táblákra lettünk figyelmesek, szintén kéz illetve aláírás lenyomattal, melyeknél 1-1 ismerős, hazai név is előkerült.




Mikor az utcai ételárusok gyűrűjéből kikavarodtunk, azonnal a kozmetikai márkáktól hemzsegő shopping street-re jutottunk, ahol is a KPOP világ vette át a helyet.
Először CNBLUE Yong Hwa-ba futottunk,
majd GD (BIGBANG) új illatával
és a SHINee srácokkal fémjelzett kozmetikai márkával is találkoztunk.
Persze a kávézók sem maradhatnak ki a sorból, ahol is egy szintén ismerős plakátba futottunk.
Miközben nagy hévvel kerestük a Busan toronyhoz vezető utat, nagy MBC-s kocsikkal találkoztunk, ablakában a Shopping King Louis táblájával és az egyik cipőbolt előtt szinte sikított a tömeg, így konstatáltuk, hogy hopp...ez egy forgatás :) Nagyban fürkésztük a tömeget, hogy mikor látjuk meg Seo In Guk-ot, de mint kiderült, a sikító lány tömeg az egyik színésznő miatt sikított (igen....nők a nőkért xD ). Sajnos úgy védték az alanyt, mintha ő lenne az angol Királynő, így nem tudtuk pontosan megállapítani, hogy ki is volt az, így mivel az eső is elkezdett esni, szét"zavartak" minket a biztiőrök :) (azért az egyik ott parkoló kocsi nem volt semmi xD)
Hazafelé menet bementünk a Lotte Mall-ba, ahol is egy gyógyászati termékeket forgalmazó boltnál Min Ho próbált rávenni minket a speciális vitaminok beszerzésére, de csak a szórólapig jutottunk :)

Doramás/KPOP-os élményeink Busanban itt véget értek, ám pár szót engedjetek meg mondani magáról a városról, illetve az emberekről is.

Legelső élményünk már a KTX-ről leszállva betalált, ugyanis annyira nem jár sok turista Busanba (inkább ugye a főváros a cél), hogy mindenki azonnal megbámult minket és kedvesen le lettünk amcsizva is. 
Majd miután megtapasztaltuk, hogy bőrönddel szinte esélytelen tömegközlekedni, egy nagyon jó élményünk is lett, ugyanis egy csapat ahjussinak megesett rajtunk a szíve, és beszélgetésbe elegyedett velünk, és mikor kiderült, hogy tudunk kommunikálni a nyelvükön, azonnal a szárnyaik alá vettek minket és amikor át kellett szállnunk egyik vonalról a másikra, készségesen ők cipelték át a lépcsőkön a 10+ kilós bőröndjeinket és még a helyes irányba is felszálltak velünk, jelezve, hogy mikor is szálljunk le. (azonban nem fenékig tejfel az időskor...azok az ahjummák....RETTEGJETEK tőlük, ha tömegközlekedve mentek :D )
Amint a koreai nők elérnek egy bizonyos életkort, valahogy harcos amazonokká válva szó szerint törnek utat maguknak a metróra/buszra felszállva és leszállva is :D
Mivel kint ugye hatalmas tisztelet övezi az időseket, így senki sincs aki kicsit is "helyre tenné"őket a közlekedési morált illetően, dehát ne akarjunk azonnal megreformálni semmit :D
Persze nagyon kedves ahjummákkal is találkoztunk, főleg Busanban, de az átlagtól tényleg rettegni kell utazás közben :D vagy legalábbis jó ha van egy kis élethez való ragaszkodásod... Először persze mi is mindenkit magunk elé engedtünk, vártuk, hogy leszálljanak előttünk a metrón, majd pár nap edzés után rájöttünk, hogy vagy megyünk vagy ott maradunk. 
Utazásokat leszámítva 2 teljes napunk volt Busanban, de egy hetet is simán ott maradtunk volna még, dehát hívott minket a főváros, így következő bejegyzésben Szöulról adok majd egy kis leírást :)
Amiket mindenképpen ajánlok megtekintésre ha Busanba jutna valaki:
해동 용궁사 (Haedong Yongguksa Templom) : egy gyönyörű sziklaszirte épült buddhista templom

- 오륙도 (Oryukdo szigetek) : Varázslatos szigetecskék egy helyes kis világító toronnyal

- Busan Tower : lenyűgöző kilátás Busanra egy eszméletlen magas toronyból

- Gamcheon Culture Village : színes házacskák a hegy oldalában (2.000 wonért lehet egy térképet is venni, melyen pecséteket gyűjtve egyes helyeken ingyen képeslapot kaphatunk, miközben játékosan vezet végig a "falucskán")


Írta: ~Sophie~




Útmutató sorozatok letöltéséhez, avagy mi a rák az a torrent?

$
0
0
A nagy igazság az, hogy a UTorrent magyar oldalán minden torrenthez, letöltéshez szükséges elméleti és gyakorlati tudás le van írva, igen terjedelmesen és roppantul közérthetően. Nem igazán gondoltuk, hogy ehhez sokban mi hozzátudnánk tenni, bármilyen formában.
Azonban azoknak, akik nem hívei annak, hogy terjedelmesebb időt szánjanak az autodidakta tanulásnak, úgy gondoltuk, kissé összesűrítjük az ott felhalmozott tudást, levetítve az ázsiai sorozatokra. Bár a fentebb linkelt oldal ettől eltekintve is nagyon ajánlatos minden kezdő torrentezőnek.
Megtudod tanulni!
Ám, aki ezen a rövidített segítségen sem szeretné végigrágni magát, annak javasoljuk az online videókat, vagy ismerős segítségét, aki gyakorlatba megtudja mutatni, esetleg letölti és átadja a videókat.
A torrent fájl használatához először telepítsétek a uTorrent klienset, ami segítségével a videó le fog töltődni. Amihez ezeket a beállításokat ajánlatos elvégezni:
1. "µTorrent indítása a rendszerrel – a program automatikusan elindul, amint a Windows betöltődött, így automatikusan folytatja a le és feltöltési folyamatokat."
2. "Új letöltések helye – Itt adhatod meg, hogy hova töltse le a torrenteket a program."
Ne add fel!
3. "Nem érdemes 7-10 feladatnál többet futtatni egyszerre, mert megterhelheti a merevlemezt és a processzort."
A példában az egyik kedvenc torrent letöltő oldalunkat (tracker) a KickAss-t fogom bemutatni.

Torrent maga egy apró méretű fájl, amit különböző összegyűjtő oldalakról (tracker) tudtok letölteni. Ezek az weboldalak lehetnek regisztrációhoz kötöttek (Pl: nCore, Asiatorrent) vagy nyíltak (Pl: KickAss). A KickAss oldalán rákerestem a D-day sorozatra. A feldobott listából kiválasztottam a részt, ami nekem kell. Sok mást is feldob ez az oldal, de mivel elég árulkodó, hogy ez lesz a 3. rész, ami nekem kell, így ezt szedem le a kis nyilacskával.

Pár pillanat alatt le is töltött a torrent fájlom, amiből majd a videó fájl lesz. Ehhez csak rá kell kattintsak a torrent fájlra. Ha magától a gép nem adja ki a torrent fájl társítását az utorrent klienssel érdemes beállítani, mert ha ezt megtettük, akkor már a továbbiakban csak rá kell kattintsak kétszer.
Miután kétszer rákattintottam a torrent fájlra egy felugró ablak jelenik meg sok okossággal. Itt láthatom, mit is szedek le éppen, mekkora a videó fájl, választhatok más letöltési helyet/mappát, sőt ha több rész is van egy torrent fájlban (pl. nem csak a 3. rész, hanem 1-től a 16-ig minden sorozat rész benne van, kipipálhatom melyik részt szedje le nekem. Ha megvan már az első két rész fölösleges leszednem azokat is. Onnan csak kiveszem a pipát.). Ha minden oké, akkor csak megnyomom az OK gombot.

Ezután a videó fájl letöltése elindul. Az ablakban, amelyben láthatóak az éppen aktív fájlok szintén sok okosság leolvasható. Hány százalékon áll a letöltésetek. Mekkora sebességgel jön le az adott rész. Mennyi idő telt el azóta, hogy a letöltést elindítottátok. Például nézzétek meg 44 másodperce indítottam el a D-day 2. részét, míg az egész My unfortunate boyfriend sorozat letöltésével már több, mint két napja "szenvedek". A letöltési sebesség leginkább attól függ, hogy az adott torrent fájlnak hány seed(er)-e és leech(er)-e van, Azaz hány feltöltője és letöltője van. Mint látjátok most nulla, így nagyon lassan jön le. Néha fel fel bukkan egy seed és akkor halad kicsit.
Aki letölt az egyben meg is ossza mással a már letöltött szeleteket a videóból (látjátok a képen a zöld és bordó színkavalkád sávot? a zöld jelzi, hogy mely része/szelete van meg annak a résznek/videónak. Ha teljesen zöld lesz, akkor megtudom nézni a videót).
Miután teljesen zöld lesz a fájl, megjelenik a seedelés felirat. A zárt oldalak általában megadják meddig kötelező az utorrentben seedelésre tartani egy adott torrent fájlt. A nyílt oldalakon nem szokott lenni ilyen megkötés, de legyünk jók magunkhoz és embertársainkhoz. Egy pár napot, hetet hagyjuk csak ott és csak utána töröljük. Ehhez viszont az szükséges, hogy a letöltött videóval ne babráljunk. Tehát ne nevezzük át, illetve ne rakjuk át másik mappába addig, amíg a seedelést tartani akarjuk.

Ha lejött a videó (ami lehet avi, mp4 és egyéb formátumú) vadászni kell hozzá egy épkézláb feliratot. Ha ügyesek vagyunk passzolni fog a videóhoz a felirat, miután a videó fájlnak és a felirat fájlnak ( ami lehet srt és ass formátumú) ugyan azt a nevet adtuk. (seedelés esetén a felirat nevét módosítsuk a videó nevére)
Az eltérő formátumok, miatt a felirat nem megfelelő időben jelenhet meg. Ha nem akkor látod a magyar mondatot, amikor épp elhangzik ezen is könnyen tudtok segíteni.

Nincs más dolgod, mint örülni a csodálatos teljesítményednek!


Filmajánló: Train to Busan (18+)

$
0
0
Sokáig csak ültem a film felett és vártam a megfelelő alkalmat, hogy megnézzem. Első terv az volt, hogy még az utazásunk előtt megnézzem, de mivel vidámpark előtt sem nézünk Végső állomás filmet,így nálam is inkább az utazás utánra maradt a megtekintés. Úgyhogy vágjunk is bele és nézzük is meg, hogy milyen egy nem mindennapi út Busanba.

Cím: Train to Busan (부산행)
Rendező: Yeon Sang Ho
Játékidő:  118 perc
Műfaj:  thriller, akció, zombi, dráma
Dátum: 2016. július 20.


Szereplők:
Seok Woo - Gong Yoo
Soo An - Kim Soo Ahn
Sang Hwa - Ma Dong Seok
Sung Kyung - Jung Yu Mi
Young Gook - Choi Woo Shik


Történet:
Seok Woo válása után munkájába temetkezik így szinte semmi időt nem szán lányára. Volt felesége visszaköltözött Busanba, így a lány a két szülő között őrlődik és semmire sem vágyik jobban, minthogy szülinapján találkozhasson anyjával. Így Seok Woo teljesíti is a kívánságát és vonatra szállva el is indulnak Busan felé. Azonban eközben egy furcsa jelenség üti fel fejét északon, aminek következtében sorra változnak át a fertőzött személyek észnélküli vadállatokká. Vajon elérnek Busanig?

Whalemény:
Hármunk közül én vagyok az egyetlen, aki hajlandó és szeret is horrort/thrillert nézni, így vártam is már, hogy mikor tudok egy újabb parás alkotásról írni :) Nem kis elvárással ültem le a képernyő elé, mivel a film híre szinte mindenhova eljutott és a Cannes-i Filmfesztiválon is vetítésre került. Koreai zombis történetet eddig még úgysem láttam, így kíváncsian vártam, vajon ők milyen zombikat alkotnak. Meg is lepett azonnal, hogy szerintük a zombiknak itt szupergyors lényeknek kell lenniük. Amerikai verziós zombikban megszokott a tény, hogy még egy járókeretes mama is kényelmes tempóban tudja lehagyni az agyatlan agyvadászokat, itt viszont még a városi baseball csapat "kigyúrt" legényeinek sem sikerült lesprintelnie a koreai Usain "zombie" Bolt-okat. De ne rohanjunk ennyire előre.
Először még az egész macska-egér játszma előtt kapunk egy gyors felvezetést a szereplőink jellem leírásáról, így már előre sejteni lehetett a csoportok összetételét. Tetszett az apa-lány közti "veled is de nélküled is" felvezetés illetve a Sang Hwa - Sung Kyung pár összetétele is. Ma Dong Seok jelenléte egy filmben mindig jót jelent és itt sem lehetett csalódni benne. Az is tetszett, hogy nem vették át az amerikai "most akkor ketten megmentjük a világot és mindenkit elintézünk" stílust, hanem igenis hullottak az emberek és sajnos kedvenc szereplőink is. Ezt addig fokozták, hogy szinte már kezdtem megkérdezni magamban, hogy véletlenül nem George R. R. Martin nézte át a forgatókönyvet? Senkiben sem lehettünk biztosak, hogy túléli-e, és pont ez tette hozzá a legnagyobb lelki lökést. 
Viszont így a végére volt egy hatalmas űr bennem az egész sztorit illetően, mivel már az elején sem kezdtek nagy felvezetéssel, szinte csak belekaptak egy szelet sajtnyi sztoriba, és mire befejezte az ember csak simán ránéztek az alkotók, hogy: "igen, ez ennyi volt...nincs több...még mit vártál?" Persze meg van a szokványos befejezés, de az sem igazi lezárás, inkább csak egy lekerekítés. Így nem tudom azt mondani, hogy nálam teljesen betalált a sztori, mert inkább olyan érzésem volt, mintha félidőben kapcsolódtam volna be egy sorozatba, aztán pedig az utolsó záró részről kizavartak volna.

De nézzük is csak szereplőinket:
Seok Woo: A tipikus koreai apát akarja bemutatni, aki a "lányáért"értsd saját magáért a munkába menekül és nem is figyel más emberre csak saját magára. Saját beosztottjaitól kér tanácsot, hogy mit is vegyen a lánya születésnapjára és persze a sulis fellépésére is elfelejt elmenni. Mikor megint csak beég az egyik ajándékkal, akkor már nem mer újra nemet mondani, így belemegy az útba és pont ez lesz az egész sztori iróniája, hogy egy apának már egy ekkora erejű sokk kell, hogy rá tudjon jönni, mi/ki is az igazán fontos a számára.
Gong Yoo nagyon nem erőltette meg magát, de hát igazából ideje sem volt a filmben kibontani a karakterét, így egy szokvány apukát láthattunk tőle aki a végére azért csűr egyet a szívünkön.

Soo An:
Végletekig jószívű lány, az a tipikus naív, mindenkinek segítő kis angyal. Apja próbálja is arra nevelni, hogy néha önmagát helyezze előre, de nála ez nem számít. Ő is az út alatt jön rá, hogy mennyit is jelent neki az apja és hogy mennyire is hiányzik neki az anyja.
Soo Ahn-t én még másban nem nagyon láttam eddig, pedig fiatal kora ellenére szép kis filmlista van a háta mögött. 
Játékában annyira eget rengetőt én nem bírtam felfedezni, de amennyi kellett, azt szépen hozta is ehhez a szerephez.

Sang Hwa és Sung Kyung:
Egy hatalmas kétajtós szekrény férj egy kis virágszál terhes feleséggel...első ránézésre. Majd aztán kiderül, hogy ki is hordja azt a bizonyos alsót a családban és megint csak oda jutunk el, hogy sose ítéljünk elsőre csak a megjelenésből. Sang Hwa a végletekig védi családját és barátait és sosem próbálta a saját épségét prioritásba helyezni. Mindene a felesége és születő babájuk, így persze ő az, aki Seok Woo-nak egy kis példát hozhat az apaság fogalmáról. Sung Kyung egy harcos feleség, ám mindene a férje és Soo An-hoz is azonnal anyai gondoskodással fordul még mindennek a legelején. 
Ő lesz az az anyatípus, aki szintén mindent megtesz gyermekéért. Ezért a párosért mindenképpen érdemes a filmet megnézni, mert nagyon szépen hozták a szerepeket.

Összegezve:
Amit szerettem volna ettől a filmtől azt megkaptam. Amit meg nem, azt talán majd valahol kifejtik és elmagyarázzák :D Így igazából aki szereti a zombis filmeket annak úgyis tetszeni fog, aki meg nem, az meg nem tudom hogy fogja kibírni, mert itt aztán tényleg adtak a zombiknak jópár vágóképet.

Trailer:



Pontozás:
Cselekmény: 7/10
Szereplők: 8/10
Zene: 8/10


Moon Lovers: Scarlet Heart Ryeo

$
0
0
Senki se essen a torkomnak, de Jun Ki-tól (Lee Joon Ki :D) a My Girl óta futkos a hátamon a hideg és nem a jó értelemben. Őszintén én nagyjából annyit érzékelek belőle, hogy nagyjából minden második kdoramás ismerősöm sikítógörcsöt kapva vagy minimum hatalmas lendülettel mesél róla miért is ő a koreai színészek között a number one. Így próbálván elfeledni szívszorító squash-olásait, és fülbevalóját belevetettem magam a Moon Lovers-be.

Cím: Moon Lovers: Scarlet Heart Ryeo (달의 연인-보보경심 려)
Műfaj: romantikus, tradicionális
Epizódok száma: 20
Év: 2016
Csatorna: SBS

Szereplők:
Lee Joon Gi - Wang So / King Gwangjong
IU - Hae Soo
Kang Ha Neul - Wang Wook
Hong Jong Hyun - Wang Yo
Nam Joo Hyuk - Wang Wook (BaekA)
Baekhyun - Wang Eun
Ji Soo - Wang Jung
Yoon Sun Woo - Wang Won
Kang Han Na - Hwangbo Yeon Hwa
Jin Ki-Joo - Chae Ryung



Történet
Ha Jint szakítás emészti egy közkedvelt forrás mellett, amikor egy kisfiú beleesik és a lány a segítségére siet.
A vízből kibukkanva azonban egy másik korban találja magát, nevezetesen Korjoban, ahol éppen a hercegek a közös fürdőzésük közepén tartanak.
Ha Jin egy Korjo korabeli lány Hae Soo testében találja magát, aki kinézetre ugyan olyan mint ő.
A hercegek nagyon gyorsan megkedvelik a lányt, többen barátságnál is többet éreznek iránta, azonban a békés együttlétet megmérgezi a trónért vívott harc, aminek közepében Hae Soo is ott találja magát.
Whalemény:
Az első bemutatók alapján szerintem mindenki nyál csorgatva várta a sok-sok férfi koreai híresség neve által fémjelzett sorozatot. Az elején ez a nagy sokaság megfeküdte a készítők gyomrát. Buta mód mint a Power Ranger-ek kaptak egy-egy ruhaszínt és mindig abban jártak keltek, ha közös jeleneteik voltak. Ez nem tudom azért volt-e hogy egy 3 éves is megtudja-e őket különböztetni, vagy csak nem maradt egy-egy színből több méter anyag és ezért lett különböző...
Mindenesetre nem ez volt a főbb probléma. Az első pár részben érezhető volt, hogy nem tudnak mit kezdeni a rengeteg szereplővel, így nagyon aránytalanul volt megoldva kötelező szerepeltetésük, ha már bekerültek a stáblistába. Ez a közepe táján kicsit enyhült, és a végén meg is oldódott, hisz a tradicionális sorozatokban a trónért vívott harcok során mit gondoltok hány herceg marad életben? Nem lövök vele nagy spoilert ha azt mondom lesznek, akiket ki kellett kötelezően kukázni, hogy haladhasson a sztori vagy csak szimplán plusz drámát csempésztek be velük a történetbe.
Alapvetően egy egészen izgalmas és lendületes történetet kaptunk, sok-sok intrikával, romantikával és gyilkosságokkal. Így mint történelmi sorozat hozta a szokásos szabványt, de mégsem az unalomig ismételt módon.
Kifejezetten izgalmasnak tartottam a tényt, hogy mindenki a trónért áhítozva egy idő után elvesztette önmagát és egyfajta torz "lényük" alakult ki, akin nem tudott már uralkodni senki. Bárki aki a trón közelébe került lemondott minden kedves dologról, ami addig vele létezett és az őrületes magány lett a jussa.
Sok ponton ha nem úgy döntött volna egy-egy karakter, teljesen más irányt vett volna sokak sorsa és ezekbe picit belelátni nagyon izgalmas, még ha valójában nem is így valósult meg a sorozatban.
So dönthetett volna úgy hogy minden erejét annak szenteli, hogy szabadon éljenek Hae Soo-val, de helyette abban látta ügyük számára a megoldást, hogy király lesz és ő fog parancsolni mindenki felett. Aztán a politika és a királyra nehezedő hatalmas nyomás So-t is kicsit felemésztette.
A sorozat zárása nagyon tetszett, tele érzelemmel és olyan zárással ami ha nem is volt mindenki számára happy end végül a Hae Soo fő törekvése elérte a célját spoiler (és Wang So olyan emberré vált, akire szívesen emlékeznek) spoiler vége még ha ez sok lemondással is járt.
A karakterek közül többen megérnének egy nagyobb misét, de kettőjüket emelném ki leginkább és pár mondatban fejteném csak whaleményem a többiekről.

Wang So
Erősen depresszív férfi, akit az anyja ellökött magától és "fogolynak" adta, így messze nőtt fel testvéreitől és szüleitől, rengeteg régi sérelmet és traumát hordozva magában. Ennél fogva aktuális kedve szerint random gyilkol lovat(míg élek elkerekedett szemmel gondolok vissza arra a jelenetre) de rendszeresen tör ki sírásban is, vagy apróbb dührohamokkal tartja készenlétben környezetét. Karaktere apróbb változáson esik át, miután a palotában sikerül maradnia. So-nak megvan a magához való esze és hűséges (kutyaként?) segíti idősebb testvérét a trónra, elnyervén ezzel apja hőn áhított szerettét. Hae Soo-ba rövid idő leforgása alatt erősen beleszeret (mondhatni rajong érte) és a maga módján jogot formál a lányra ugyan akkor kettejük kapcsolatában mindig ő kerül ki alárendelt félként, mint élete során nagyjából minden emberi kapcsolatában.
Az anyjához fűződő viszonya végig kísérte egész életében és végül olyan zárást kapott, ami nem hozhatott számára igazi megnyugvást. Számomra az egyik legmegrázóbb lezárást kapta a doramában ez a szál és bebizonyította, hogy az anyjával lévő kapcsolata teljesen megmérgezte So elméjének ezen részét.
Még oldalakat tudnék írni a karakter komplexitásáról és ellenmondásairól, lelki erejéről ugyan akkor labilisságáról, de ezzel végig spoilerezném a sorozatot, így sajnos itt meg is kell állnom. Azonban azt feltétlen ki kell emelnem, hogy So egy olyan főhős volt, aki tele volt jó és rossz tulajdonságokkal, amiket maximálisan vállalt, ezáltal karaktere számomra egy pici piedesztálra került.
Számomra a nagy kérdés az volt sikerül-e megszeretnem Joon Ki-t ebben a sorozatban és sajnálatos módon nem. Mint színész elismerem közel sem az amatőr kategória,(sőt!) de So néha szinte már őrült jelleme sem őt sem pedig a karaktert nem tette számomra vonzóvá. Az elején a buta maszkokkal meg kicsit bohócot csináltak ebből az olykor erősen labilis, olykor igencsak erős jellemű karakterből.
Hae Soo
Az időugró lány a viszonylag kevés baki és értetlenkedés ellenére pár év alatt mesterien beilleszkedik a tradicionális társadalomba. Maximálisan betartva az udvar és a társadalom által meghatározott szabályokat.
Soo egy életvidám lány, aki szinte végig csak sodródik az árral és önmaga alig tesz bármit is a boldogulásáért. Kedveltem karakterét, de magatehetetlensége és sokszor csak bonyodalmat okozó jelenléte nem igazán hagyta hogy sokáig kedveljem őt, bármennyire is rajongott érte az összes herceg. Aki végig nézte a sorozatot számolja végig összesen hányan is esnek bele. :D
A legvégén Yeon Hwa azzal hibáztatja, hogy mindenről ő tehet és bármennyire is volt igazságtalan kijelentés ez részéről, (hisz egyetlen ember nem tehet mindenről, a harc a trónért már Haesu megjelenése előtt elkezdődött a háttérben) mégis akadt benne nem kevés igazság, emiatt Hae Soo számomra sosem lesz egy etalon női főhős...
Gyengesége a legvégén is megmutatkozik, mert egyetlen rossz esemény miatt mindent feladva elmenekül, cserben hagyva mindenkit, aki számított volna rá és a legvégsőkig más védőernyője alatt keresve menedéket éli életét a sorozat egésze alatt.
spoiler (Őszintén nincs gyermekem, (de egyszer lesz) mégis amikor a legvégén HaJin-nak eszébe jutnak mik történtek vele és nem csak álmodott megszólalt a bennem bujkáló anya, hogy egyedül csak a pasi magányossága miatt bőg, a megszületett gyereke eszébe se jut. Mondjuk ebből is látszik mennyire a szerelmükre akarták kiélezni a sorozatot.) spoiler vége
Sokaktól halottam mennyire nem szeretik IU-t, de őszintén én eddig magyar női rajongótól nem hallottam sose, hogy bármilyen fiatalabb generációhoz tartozó színésznőre pozitívat mondott volna. :D IU-t a Dream High óta kísérem figyelemmel és egészen szép színészi karriert futott be és önmagához képest rengeteget fejlődött. Úgy érzem picit most megállt ebben, hiába hozta Hae Soo-t nagyon is jól. Várom következő munkáját tud-e valami újat mutatni.

És hogy a többi szereplőről is szó essen, egy pár sor róluk. Sajnos ezek kevésbé spoiler mentesek, így óvatosan olvassák azok akik még nem látták a sorozatot.

Yeon Hwa hercegnő: Az egész történet legnagyobb nyertese, mert nagyjából mindent feláldozott azért, hogy a "világ"úrnője lehessen. Titkon vágyik rá, hogy szerelemre és boldog családra  találjon, de a trónért sokszor hajlandó ezt elfelejteni.
BaekA: Őt gondolnám a történetben az életét tekintve talán a legszerencsésebbnek. Nézzetek nyugodtan hülyének. Igaz érte két nagy veszteség (de élete során kit nem?) mégis megtudta őrizni szabadságát és önmagát a legvégsőkig, ami szerintem ennek a történetnek az egyik legnagyobb ajándéka.
Wang Eun: Hű, sajnos semmi pozitív nem tud eszembe jutni erről az igencsak gyerekes hercegről és mivel EXO rajongó sem vagyok, így maga a színész sem tudott befolyásolni ebben a kérdésben. Számomra karaktere majdnem fölösleges volt a történet során.
Wang Wook: A történet talán egyik legnagyobb vesztese,(So-t leszámítva) aki az elején igencsak sok figyelmet kapott, de egy idő után elvesztette ő is önmagát, még ha úgyis gondolta a szíve után megy sok rossz döntést hozott a megjárt útja során.

Sajnos nagyon sok rosszat írtam a sorozatról, engem mégis leültetett és vártam a folytatást. A vége közel sem szokványos és szerintem pont ebben rejlik az egész sorozat varázsa, ha az egész képet nézem. Nem bántam egyetlen vele töltött percet sem és nem tudnám sose rossznak titulálni. Számomra ha nem is lesz sose kedvenc, mégis a Jun Ki őrületen túl egy sok szempontból kiváló alkotást láthatunk. Kötelező darab minden tradicionális sorozat kedvelőnek és Jun Ki rajongónak! :)

Trailer
Magyar Felirat

Pontozás:
Cselekmény: 9/10
Színészek: 9/10
Zene: 9/10

Whaleményem szerint...Korea (2.rész - Szöul)

$
0
0
Miután belemerültünk előző összeállításunkban Busan nyüzsgő tengerparti életébe, most pattanjunk vissza a KTX-re és irány a főváros.

SZÖUL:
Először kezdjük is a dorama világával, mivel időrendben is a paloták jöttek a listánkon, mint kötelezően megnézendő program.  Guesthouse-unk pont a Deoksukong Palota mellett volt, így igazából nem kellett sokat utaznunk, hogy belecsöppenjünk a trad. sorozatok világába.
Dél körül azonnal egy őrségváltást nézhettünk végig a pecsét átadásával.





Majd a Gyeongbokgung Palota felé vettük az irányt. Érdemes tudni, hogy minden hónap utolsó szerdája kint a Kultúra Napja, így ingyen látogatható az összes palota és az ehhez kapcsolódó múzeumi kiállítások (részletes lista >>ITT<<)

A palotában szerencsénk volt látni az "uralkodó pár" vonulását is a teljes személyzettel.

Miközben végignézhettük vonulásukat, közben persze a gyönyörű építészet is magával ragadja az embert, így természetesen egy tonna képpel lettünk gazdagabbak.
Hogy ne szakítsuk meg a dorama sort, itt térnék ki a kedvenc tradicionális falumúzeumomra is, melybe egy egész nap is kevés. A Minsokchon Falut egy Gangnamból induló express busszal érhetjük el és mintha egy másik világba érkeznénk. Mindentől távol helyezkedik el a hegyek közt, így zavartalanul kapcsolódhatnak ki a kicsik és a nagyok is. (És igen, a kicsiket is még hétköznap is rendszeresen hozzák ki az óvodák és az iskolák játékos foglalkozásokra/történelem tanításokra.)
Már a kapun belépve fogad minket a hír, miszerint is most kifejezetten nagy hangsúlyt kaptak a doramák/filmek a park életében, így akármerre csak néztünk, kiállításokat láttunk az eddig ebben a falucskában is forgatott alkotásokról.
Külön népszerűség/nézettség szerint is kiemelték a produkciókat.
A térképnek köszönhetően fel is feldezhettük a helyszíneket.
Mivel hatalmas a park, így tényleg egy nap is kevés, hogy minden programon (tradicionális esküvői szertartás, lovasbemutató, falusi zenészek/táncosok bemutatói) részt vehessünk, de egy térképpel és kialakított tervekkel egész ügyesen lehet végighaladni :)

Hagyományos terveinket utána a modern világ váltotta fel, így haladjunk is tovább :)
Vajon mi is az a hely, ami minden Szöulba látogatónak benne van a TOP5 listájában? Persze, hogy a Namsan (N Seoul) Tower és a felvonója :)
Ki ne emlékezne Lee Min Ho fázós jelenetére a Boys over Flowers sorozatban, mikor gubbasztva ücsörgött a Torony alatti korlátnál? Ugye, hogy mindenkinek megvan? :)
És persze ezeken túl még az emblematikus lakatok is azonnal odaszegezik a tekintetet.
Lakatokon kívül persze az igazán fontos pontja a toronynak a lenyűgöző kilátása, melyel egész Szöul az ember szeme elé tárul.



Visszatérve a Földre maradjunk csak szintén Lee Min Ho-nál és irány egy másik "domb", melyen csodálatos hanok házakat találhatunk, szóval gyerünk a Bukchon Hanok Faluba :)
Ki ne szeretett volna a Personal Taste sorozatban beköltözni egy ilyen kis házikóba? És még most is vannak kiadók/eladók, szóval hajrá! :)


Hogy egy kis zene is szerepet kapjon, egyik szombatunk alkalmával egy musicalre (Dorian Gray) is sikerült eljutnunk, így most arról írnék pár sort.
Talán május környékén jöttek ki először hírfoszlányok egy új musicalről, melyben JYJ Junsu vállalta el a főszerepet és mellette egy (személy szerint általam legjobban kedvelt) tehetséges musical színész, Park Eun Tae lép majd fel, mint a két meghatározó főszerelő. Itt már nem is volt kérdés, hogy jegyet kell szereznünk majd a produkcióra és ez október 1. szombattal sikerült is. A helyszín Szöul egyik külső részében volt, amihez kellett egy kis ideig zötyögni a metróval, de megérte :)
El sem lehetett téveszteni a helyszínt, így nem is kellett keresgélésre tölteni az időnket. Először a jegyeinket vettük át, majd utána a színház boltját felkeresve megszereztük a hivatalos programfüzetét és szövegkönyvét a musicalnek.
Délutáni előadásra váltottunk jegyet, ezáltal nem kellett aggódnunk a hazaérkezéssel (aki az esti 8-as előadásra vesz jegyet, annak számolnia kell azzal, hogy mire visszaér a belvárosba, lehet elmegy az utolsó metrója), így tényleg felhőtlenül tudtuk élvezni az előadást.

"Kötött" programjaink itt véget is érnek, innentől már csak a várost fedeztük fel, és találtunk is rendesen mindenfélét ami csak szem-szájnak ingere :)
Akármelyik plázába megy is be az ember, tuti, hogy összefut a következő szereplőinkkel ;)
De aki nem szeret plázákba járni, annak a sarki kis boltok is tartogatnak meglepetéseket:
-mind dorama fronton
-mind KPOP fronton:

Hamár KPOP, nem mehettünk el Gangnam mellett anélkül, hogy be nem néztünk volna pár Entertainmentbe illetve hogy a kedvenc macijainkat fel nem kerestük volna a K*Star Road-on :)
Gangnamban szeptember 30-án pont elkaptunk egy utcai KPOP koncertet, mivel is a pénteki Music Bank zenei műsor adását kihozták a terepre, ezzel is megnyitva az október elejétől megrendezésre kerülő Korea Sale Festa időszakát.
Felléptek többek között a SHINee, VIXX, INFINITE, CNBLUE, 2PM, AOA, Red Velvet, GOT7, Ailee...és még nagyon sokan mások.
Ezen adást most az INFINITE nyerte a The Eye c. számával, alább meg is nézhetitek :)  

TIPP: Aki ilyen ingyenes, szabadtéri koncertre szánná rá magát kint, az készüljön fel a hatalmas de tényleg hatalmas tömegre :D Plusz mivel nem tudtuk még a kinti ritmust, így gondoltuk elég lesz 3 órával kezdés előtt odamenni, hogy a színpad előtti épített nézőtérre bekerüljünk...de mint kiderült, reggeltől külön karszalagot kapva lehetett csak bekerülni, így persze a hivatalos nézőtéren inkább helyi koreai szakavatott nézők kaptak helyet :D De mivel Gangnam egyik széles boulevardján került megrendezésre a koncert, így a színpad melletti járdarészről is teljesen jó élményt nyújtott.

Gangnamot elhagyva térjünk át Myeongdong zsúfolt utcáihoz, ahol is egy rakat dorama illetve kpop szuvenírt találhatunk, így érdemes inkább ott szétnézni és nem a hivatalos helyeket felkeresni (pl SM TOWN*). Az itt található kozmetikai boltokban pedig csak úgy ingyen dobnak bárkihez csalogató arcmaszkokat, szintén a KPOP jegyében.
*Aki mégis szeretné felkeresni az SM TOWN üzletét, annak javasoljuk a COEX-nél lévőt, mert nagyon kis pofásra sikerült :) (azonban a választéka szinte csak az aktuális albumokra meg a hozzá tartozó kiegészítőkre összpontosul)



*és hamár COEX, akinek kedve van, keresse fel a gyönyörű COEX Akváriumot, egyszerűen lélegzetelállító ;)

+ ajánlás: Aki teheti, ne hagyja ki az Everland-et :)
A bejáratnál látható hatalmas fa műsorok és doramák kedvelt háttere is, ráadásul egyszerre élvezhetjük a sikítós vidámparkot (T-Express hullámvasút kötelező elem), és az elolvadós pandás állatkertet is :)


Összességében: A kint töltött 2 hetünk igazán eseménydúsra sikeredett, de még így sem maradt mindenre idő, így aki teheti, hosszabb távra próbáljon betervezni egy látogatást, mert mindenképpen megéri :) Időszaknak pedig melegen tudjuk ajánlani a szeptember közepe-október közepe időszakot, mert amíg itthon már 10 fok alattra ment a hőmérséklet, kint 1-2 napot leszámítva végig napsütés és konstans 23-28 fok volt napközben :) Este is max 13-15 fokra ment le a hőmérséklet, de a pára miatt mindig melegebbnek éreztük, szóval egy sima őszi kabátka estére elég, napközben pedig még a naptej sem ártott volna ;)

Írta: ~Sophie~

Filmajánló: The Handmaiden / Ahgassi (18+)

$
0
0
2016. november 8-12 között került megrendezésre itthon a 9. Koreai Filmfesztivál, mely során sok-sok filmet tekinthetett meg a közönség nem csak Budapesten, de Debrecenben, Pécsett és akár Szegeden is.

Egyikük különösképp felkeltette az érdeklődésemet, mivel az egész világon már híre ment és a magyar mozikban is láthatjuk majd december 1-től. Ez a film nem más, mint az Oldboy rendezőjének legfrissebb alkotása mely itthon "A szobalány" címet kapta. Általában, mint ahogyan a filmhét folyamán is, thriller/ történelmi thriller besorolást kap, azonban inkább az erotika vonal miatt lehetett a korhatár, thrillernek nem mondanám. Így nyugodtan belevághat az is, akit eddig ez a műfaj tartott volna vissza. De nézzük is meg közelebbről az alkotást.

Cím: The Handmaiden [아가씨]
Rendező: Park Chan Wook
Műfaj: történelmi, fülledt erotikus
Év: 2016
Játékidő: 144 perc 


Szereplők:
Hideko - Kim Min Hee
Sook Hee - Kim Tae Ri
Fujiwara - Ha Jung Woo
Kouzuki - Cho Jin Woong




Történet:
Az 1930-as években játszódik a történet Koreában illetve Japánban. A 4 főszereplőnkre épít az egész film, ahol is Fujiwara egy japán nemesnek kiadva magát akar Hideko közelébe férkőzni, hogy megkaparintsa vagyonát, akire viszont bácsikája, Kouzuki vigyáz illetve tart jogot. Mindeközben Fujiwara berakja titokban Sook Hee-t szobalánynak Hidekohoz, hogy legyen egy belső embere, aki majd felé hajtja a vizet.
Minden megy is a tervnek megfelelően, azonban a szobalány és Hideko között egy nem várt kapcsolat jön létre, mely még váratlan fordulatokat hozhat mind a 4 szereplőnk életébe.

Whalemény:
Úgy ültem le a gépem elé, (sajnos egyszerűen összeegyeztethetetlen volt a vetítési időpontok a saját beosztásommal így nem tudtam moziban nézni - de végül jobb volt otthon ;) ) hogy most akkor nem olvasok róla semmit, elég nekem a plakát meg a thriller besorolás, kezdjük is a borzongást! Majd elkezdődött a film és a borzongás elmaradt, viszont az egész hangulat végig lebilincselő volt. Majd ugye kiderült, miért is lett mégis 18-as besorolású, de még azt is tisztelettel és szép megvalósításban eszközölték, szóval egy szavam sem lehet. Train to Busan mind ez a film méltón megállná a helyét bármelyik ország mozijában.
Bár moziban lehet kicsit rosszabbul érintett volna, mivel tényleg thrillerre vártam és végülis nem kaptam. Így mikor már a helyén kezeltem a műfajt más dolgom nem is lett, minthogy sodródjak az élvezetes fordulatokkal és a szépen felépített történettel. Kíváncsi leszek, hogy itthon milyen sikere lesz ennek a filmnek, remélem eljut majd szélesebb körökhöz is és kicsit kezdenek majd odafigyelni a hazai mozik is az ázsiai felhozatalra.

A szereplőkről most nem írnék kifejtett leírást, mivel jobbára csak spoilert tartalmazna, így csak felsorolás szerűen gondolatokat osztanék meg.

Hideko - Szépségéről (és persze örökségéről) híres mind a koreaiak mind a japánok közt. Ránézésre egy kis törékeny porcelánbaba ám többet rejt a múltja és a jelenje is ennél. Sook Hee megjelenése az ő életét is felkavarta azonban új irányt is mutatott neki.

Sook Hee - A japán megszállás alatt egyetlen célja lett, hogy hajóra szállva otthagyhassa hazáját és új életet kezdhessen. "Családjával"árva babákat gondoznak és készítenek fel örökbeadásra illetve eladásra, így már fiatalon sokat tud az ápolásról. Gyerekkora óta mesterire fejlesztette a megtévesztési és rablási képességeit így azonnal ő volt az, akit ki is jelöltek ezen új szobalányos feladatra. Azonban Hidekóval még ő sem számolt.
*itt kell megjegyeznem, hogy a karaktert alakító színésznő teljesen újonc és mégis nagyon szépen csinálja a feladatát, szóval *taps-taps

Fujiwara- Koreai származású, ám végig befolyásos japán grófnak adja el magát és életének legnagyobb svindlijére készül Hideko örökségével kapcsolatosan. Mindent szeret a kezében tartani és mindennél jobban akarja magának megszerezni Hidekót.

Kouzuki - Gyermekkora óta "neveli" Hidekót miközben hatalmas könyvmániája mögött egy sötétebb titka is van, melyre ha fény derülne a nem beavatottak közt is, oda lenne a jó híre.

Összefoglalva: Aki már látta a Frozen Flower filmet, annak már nem fog újonnan hatni az erotikus tartalom, ugyanolyan tisztelettel bánnak itt is azokkal a bizonyos jelenetekkel csak éppen egy másik felállásban. Maga a történet szerintem nagyon szépen összerakott és tényleg ez a bő 2 óra szinte elrepül. Talán a legvége lehet kicsit a nyugalom megzavarására alkalmas, de mindez kell az egész sztori megértéséhez. Egy próbát szerintem mindenkinél megér.

Trailer


Magyar Felirat - ezidáig még feltöltött verzió nincs, filmhétre készült egy, talán az majd elérhető lesz. Addig is az angol felirat >>ITT<< megtalálható

Pontozás:
Cselekmény: 8/10
Színészek: 9/10
Zene: 9/10

Viewing all 261 articles
Browse latest View live